2009. okt. 9., péntek, 06.34.40
A Budapest Couture-t a hétvégén rendezték meg az Iparművészeti Múzeumban. Az
Első Magyar Divattervezők Szövetsége, az
Iparművészeti Múzeum és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem közös szervezésében először megvalósuló komplex program mindenekelőtt az öltözéktervezés színe-javának bemutatására vállalkozott – társulva a kortárs képzőművészettel.

A programsorozat célja, hogy segítségével a divat Magyaro

rszágon is a kultúra szerves részévé váljon, és a magyar divat-design a nemzetközi körforgásba is bekapcsolódjon. A tervek szerint, a nemzetközi div
athetek mintájára évente szezonálisan kerül majd megrendezésre, hogy szervezett keretet adjon a divat-design és a kapcsolódó művészeti ágak
bemutatkozásának.
Az installáció mellett, szakmai kerekasztal beszélgetést is szervezett az EMDSZ, melyen tervezők, képzőművészek, művészettörténészek, divatszociológusok, dizájnerek, építészek, az IMM, az OKM, az ITDH és a MOME képviselői vettek részt. Szó volt a szakmai párbeszéd megteremtésének lehetőségéről, a szakmai lobbi módjairól, az együttműködésről, az ökonomikus és ökologikus funkciók összevonásáról, és a hagyományok újrateremtésének szükségességéről.

A Budapest Couture első eseménye a Design Hét keretében valósult meg. Az együttműködés vezérgondolata, hogy a design, és ezen belül a divat-design, a kultúra szerves részeként, a tudatos életminőség-építés meghatározó részévé váljon. „Eddigi tapasztalataink szerint, az új érték teremtés háttérbe szorult a kommunikáció mögött. Ezt ellensúlyozzuk a lokális értékeket megőrző és újrateremtő kreativitással, innovatív szemlélettel.” – mondta Németh Anikó, az EMDSZ alelnöke.
-kt-
További hírek: Nice.hu - Szépség hírek
Szóljon hozzá a fórumon!