2014. 04. 27. - 14:27

3 jellemző éjszakai történés

3 jellemző éjszakai történés

AZ éjszaka folyamán szervezetünk érdekes dolgokat tud produkálni. A legjellemzőbb három esemény okát ismerheted most meg cikkünkből.

A következő 3 éjszakai jelenség közül legalább egy szinte mindenkinél megfigyelhető, hiszen biológiai és agyi jelenségekről van szó.

 

Izomángás

A mély álomba zuhanás előtti rángások, melyekre felriadunk, pusztán a testünk ellazulását jelenti, pontosabban az izmaink ellazulását. Más néven myoclonusnak nevezik. Az ébrenlét és az alvás határán működésbe lép az agytörzsben elhelyezkedő úgynevezett retikuláris aktivációs rendszer - mely feladata az alvás és az ébrenlét ritmusos változásának szabályozása -  melynek hatására egy pillanat erejéig a végtagok mozgatásáért felelős idegsejtek kerülnek ingerületbe.

Az izomrángás a legjellemzőbb és legtöbbeknél előforduló jelenség

 

Zuhanás

A "zuhanáselmélet" összefüggésben van az izomrángással, ugyanis mivel az izmok az elalvást megelőzően folyamatosan lazulnak, bizonyos esetekben elérik azt a pontot, amikor már annyira lazává válnak, hogy az agy úgy értelmezi, mintha a test zuhanna. A védekezési reflexek szerint pedig hirtelen izomfeszülést idéz elő, mely a becsapódás erejét hivatott csökkenteni. Ez okból fordul elő, hogy elalvás előtt felriadunk a zuhanás élményére, melyből egy izomrángás kelt fel minket.

 

A telihold sokaknál növeli az éjszakai események előfordulásának esélyét

 

Reggeli mozdulatlanság

Néhányan tapasztalhatták, hogy reggel közvetlenül ébredés után néhány másodpercig - rosszabb esetben akár néhány percig is tarthat - nem tudnak mozogni, se beszélni. Ez gyakorlatilag egy ellentétes folyamata az izomrángásoknak, amikor az agy hamarabb felébred mint, ahogy a test aktivizálná magát.

 

(SJ)

 

 

 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.