2020. 10. 19. - 11:05

A koronavírus a szemre nézve is veszélyes?

A koronavírus a szemre nézve is veszélyes?

Noha elsősorban légúti fertőzés a Covid-19, úgy tűnik, a szemekre is komoly hatással lehet. Egyre több bizonyíték van rá, hogy veszélybe sodorhatja a szem egészségét.

Bár a koronavírus elsősorban légúti fertőzés, egyre több bizonyíték merül fel azzal kapcsolatban, hogy a szemet is megtámadhatja.
 
A felfedezések alapja egy kínai beteg esete, akinél akut glaukóma-roham jelentkezett egy héttel azután, hogy kigyógyult a koronavírusból. Az orvosoknak meg kellett műteni. Szemszövetének mintái egyértelműen kimutatták a a SARS-CoV-2 jelenlétét. Olvasd el: Látszik a szemben az agy betegsége?
 
Ez azt jelenti, hogy a koronavírus a szemszöveteket is képes megfertőzni a légzőrendszeren át – számoltak be kutatók a JAMA Ophthalmology folyóiratban.
 
A tudósok szerint van rá esély, hogy a koronavírus a szemet is megfertőzze
A tudósok szerint van rá esély, hogy a koronavírus a szemet is megfertőzze
 
Dr. Aaron Glatt, az amerikai Fertőző Betegségek Társaságának szóvivője elmondta: korábban is sejtették, hogy a vírus bemenetének és kijövetelének lehetnek forrásai a szemek. Emiatt védik az orvosok szemüket is arcvédővel vagy szemüveggel.
 
Azt azonban lehetetlen egyértelműen megállapítani, hogy a fenti páciens tényleg a szemén keresztül kapta-e el a Covid-19-et. A lehetőség fennáll – bejuthattak szervezetébe a levegőben lebegő részecskék formájában, de akkor is, ha fertőzött kezével a szeméhez nyúlt.
 
A kutatók számára ugyanakkor kérdés, vajon a szemszövetekben levő koronavírus további gondokat is produkálhat-e. Olvasd el: Diabetikus retinopátiát azonosít a mesterséges intelligencia
 
Dr. Grace Richter, a Los Angeles-i Dél-Kaliforniai Egyetem Roski Szem Intézet szemész szakorvosa megjegyezte: ahhoz korán van, hogy megállapíthassák, hogyan hat a szem egészségére, ha a vírus továbbra is benne van.
 
Korábban már tapasztaltak szemproblémákat betegeknél, amelyek a koronavírussal összefüggésben jelentkeztek. Voltak, akiknél kötőhártya-gyulladás alakult ki.
 
Az említett betegnél azonban zárt zugú glaukóma, amely igen súlyos állapotot eredményez. A folyadék felhalmozódása miatt a szemben hirtelen megemelkedik a nyomás, s azonnal kezelni kell, hogy azt enyhítsék. Bizonyos esetekben műtét szükséges.
 
Dr. Grace Richter megjegyezte, kétségek merültek fel benne, vajon valóban a koronavírus okozta-e a szem súlyos állapotát. Tény ugyanis, hogy a szem egyes anatómiai jellemzői az embereket kiszolgáltatottá teszik az akut, zárt zugú glaukómával szemben, de a problémát gyógyszerek is okozhatják.
 
Dr. Sonal Tuli, a Gainesville-i Floridai Egyetem Orvostudományi Főiskola szemészetének vezetője, egyben az Amerikai Szemészeti Akadémia szóvivője elmondta, hogy ez lehetséges, s a beteg esete mindenképp figyelmet érdemel, de felvet kérdéseket is. Ilyen például, hogy vajon a szemszövetben jelenlevő vírus fertőző-e.
 
A 64 éves nőt egyébként január 31-én szállították kórházba koronavírussal – 18 nap múlva meggyógyult, tesztjei negatívak voltak.
 
Egy héttel később azonban fájni kezdett a szeme, látásvesztést érzékelt, mely pár nappal később a másik szemében is jelentkezett. Ekkor vitték újra vissza a kórházba, ahol akut, zárt zugú glaukómát és szürkehályogot diagnosztizáltak nála. Meg kellett operálni.
 
Egy biztos, ezek után a kutatók mindenkiben tudatosítani szeretnék, hogy ha nem mostunk alaposan kezet, ne nyúljunk a szemünkhöz, mert annak súlyos következményei lehetnek.
 
 
László Adrienn

 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.