2014. 03. 25. - 08:00

Az óraátállítás egészségügyi hatásai

Az óraátállítás egészségügyi hatásai

Közeledik a tavaszi óraátállítás ideje, mellyel egy órát vesztünk éjszakáinkból. Ez hatással lehet bioritmusunkra, és ezáltal egészségünkre is kihathat.

Idén, 2014-ben, március 30-án jön el az óraátállítás ideje, amikor is hajnali 2-ről 3-ra kell állítani az órákat. Ezáltal megrövidülnek éjszakáink, tovább lesz világos, így nappalaink tovább tartanak. Kezdetben visszatér a téli reggeli sötétsét, ám ez pár héten belül mérséklődik, majd teljesen megszűnik.

Ne felejtsük el az összes otthonunkban lévő órát átállítani

Minden ember a saját belső óráját követi, mely meghatározza a napi ritmusát is. Ezt a belső órát kell összehangolnunk a külső órával, melynek átállításai zavart okozhatnak a két óra összhangjában. A belső óránk a biológiai folyamatainkat szabályozza és már kismértékű ingadozása is befolyással bír az alvás-ébrenlét ritmusunkat. Ez egészségünkre is kihat mindaddig, amíg szervezetünk nem alkalmazkodik a változásokhoz. 

A reggeli sötétség csak átmeneti lesz, hiszen a nap is egyre hamarabb kel

Az alkalmazkodás időtartama egyénenként változó, ám általánosságban elmondható, hogy körülbelül egy hetet vesz igénybe. Legfőbb probléma mely felléphet, az a kialvatlanság. Este, amikor már aludnunk kéne az óra szerint, még túl fittnek és ébernek érezzük magunkat, mivel biológiai óránk még 1 órával előrébb jár. Ennek következtében később alszunk el, kevesebb órát töltünk pihenéssel, így reggel fáradtabban kelünk. Tovább nehezíti a felkelést a reggeli átmeneti sötétség, mely azt az információt továbbítja agyunk felé, hogy még éjszaka van. Az átállás azonban odafigyeléssel és szervezetünk megfelelő átszoktatásával átvészelhető, megszokható.

 

(SJ)

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.