2021. 01. 06. - 10:35

Immunválasz okozza a koronavírusból eredő agykárosodást

Immunválasz okozza a koronavírusból eredő agykárosodást

A koronavírus miatt elhunytak agyi ereinek károsodása és gyulladása azt sugallja: mindezt nem a vírus, hanem a szervezet immunválasza okozza – tudatta egy tanulmány.

Az agyi erek károsodása és gyulladása alapján arra lehet következtetni, hogy azt nem a vírus, hanem a szervezet immunválasza váltotta ki a koronavírusban elhunyt betegeknél - állítják az Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi Intézetének (NIH) kutatói.
 
A szakemberek alapos vizsgálatnak vetették alá azokat az elhunytakat, akik nem sokkal a koronavírus elkapását követően meghaltak. Ennek során a vékonyodó és szivárgó agyi erek okozta károsodást figyelték meg a szövetmintákban.
 
A vírus jeleit ezekben nem is találták meg, ami azt jelenti, hogy a károsodást nem maga a koronavírus okozta. Olvasd el: Azonosítja a tüdőben a koronavírust a mesterséges intelligencia
 
Az agyi károsodást a szövetminták alapján nem a koronavírus okozta
Az agyi károsodást a szövetminták alapján nem a koronavírus okozta
 
„Megállapítottuk, hogy a koronavírussal fertőzött betegek agya hajlamos lehet a mikrovaszkuláris erek károsodására – mondta dr. Avindra Nath, mondta a NIH Országos Neurológiai Rendellenességek és Stroke Intézetének igazgatója. – Eredményeink azt sugallják, hogy a test vírusra adott gyulladásos reakciója váltotta ki mindezt.”
 
A kutatók abban bíznak: az eredmények segítenek az orvosoknak megérteni a betegek által elszenvedett problémák teljes spektrumát, hogy jobb kezelésekkel szolgálhassanak számukra. Olvasd el: 50 éves kérdésre adott választ a mesterséges intelligencia
 
A tanulmányhoz Nath és kutatócsapata 19 páciens agyszövetét vizsgálta meg, akik koronavírus-fertőzést követően haltak meg.
 
Közülük 16-nál világos foltokra lettek figyelmesek a kutatók, amelyek a normálisnál vékonyabb ereket tartalmaztak, s néha vérfehérjéket szivárogtattak az agyba. A foltokat T-sejtek vették körül – ezek az immunválasz jelei.
 
Ezzel szemben a sötét foltokban alvadt és szivárgó erek voltak, de nem találtak immunválaszra utaló jeleket.
 
Dr. Avindra Nath megjegyezte:  teljes mértékben meglepődtek, mert arra számítottak, olyan károsodást fognak tapasztalni, amelyet az oxigénhiány okozott. Ehelyett a multifokális károsodás területeivel szembesültek - melyek rendszerint agyvérzéssel és ideggyulladásos betegségekkel hozhatók összefüggésbe.
 
Vagyis, az eddig tapasztalt károkat nem az okozta, hogy a koronavírus megfertőzte az agyat – hangsúlyozta a szakember. A jövőben tehát azt vizsgálják, hogyan károsítja az agy ereit a Covid-19, illetve, hogy ez előidézi-e a betegeknél tapasztalt rövid és hosszú távú tüneteket.
 
 
László Adrienn

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.