2017. 02. 01. - 13:20

Légzés teszt jósolhatja meg a korai gyomorrákot?

Légzés teszt jósolhatja meg a korai gyomorrákot?

Ígéretesnek tűnik a gyomor- és nyelőcsőrák beazonosításában egy kilégzési teszt – állítják az Imperial College London kutatói.

Idejében kiszűrheti a gyomor- és nyelőcsőrákot egy új légzési teszt – tudatták kutatók. Ennek lényege, hogy ötféle vegyi anyagot azonosít a leheletben, 85 százalékban pontos ezen rákfajták felderítésében – a tanulmány szerint több mint 300 páciens esetében működött.

Évente a világon 1,4 millió emberről derül ki, hogy gyomorrákos

Évente a világon 1,4 millió emberről derül ki, hogy gyomorrákos

A felfedezés azért jelentős, mert évente 1,4 millió gyomor- vagy nyelőcsőrákos esetet diagnosztizálnak világszerte. Mindkét daganatos betegségnél sajnálatos tény, hogy csak késői szakaszában derül fény rájuk – ezért az 5 éves túlélési esély mindkét rák esetében csupán 15 százalékos. 

A tanulmány eredményeit az Európai Rák Kongresszuson mutatták be 2017 januárjában.

„Jelenleg a gyomor- és a nyelőcsőrák diagnosztizálásának egyetlen módja az endoszkópia, amely módszer drága, invazív és esetében komplikációk kockázata is fennáll” – mondta el dr. Sheraz Markar, a londoni Imperial College munkatársa a kongresszus sajtóközleményében.

Az endoszkópia egy rugalmas cső, amelyet a nyugtatót kapott páciens torkán vezetnek le a gyomorhoz, hogy betekinthessenek az emésztőrendszerbe.

„A légzés teszt azonban tökéletesen hozza az eredményt első körben, feleslegessé teszi az endoszkópiát. Hosszútávon korábban felfedezett betegséget és kezelést is jelent, vagyis a páciensnek jobbak lesznek a túlélési esélyei” – tette hozzá Markar.

Lehelettel is megállapítható a gyomor- és nyelőcsőrák

Lehelettel is megállapítható a gyomor- és nyelőcsőrák

A rákos sejtek különböznek az egészségesektől, másmilyen vegyi anyag mixet állítanak elő. A tanulmány azt sugallja, képesek leszünk ezeket a különbségeket detektálni, s a leheletet használni ahhoz, hogy kiderüljön: mely betegek hajlamosabbak a rákra és melyek kevésbé.

Markar azt is elmondta: a légzés tesztet még érvényesíteni kell egy nagyobb csoportban történő használattal – a kutatók nagyobb mértékű kísérletet terveznek az elkövetkező 3 év során.

A tanulmány eredményeit egyelőre előzetesnek tekintik, amíg nem jelenik meg a szaksajtóban.

Kapcsolódó cikk:

Stressz az oka az autisták emésztési gondjainak 

Emésztési panaszok kivizsgálásában profi a Ring Klinika

B.A.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.