2017. 01. 04. - 13:10

Ne piszkáljuk sokat a fülünket – halláskárosító lehet

Ne piszkáljuk sokat a fülünket – halláskárosító lehet

Ha megpróbáljuk eltávolítani a fülekben levő zsírt, nem biztos, hogy jól járunk vele. Esztétikai szempontból persze tisztán kell tartani a füleket, de ha igyekszünk túlságosan kitakarítani őket, akár a hallásunkat is károsíthatjuk.

A szervezet fülzsírt termel – ez normális. Ennek célja az, hogy tisztán tartsa és védje a füleket. A zsír begyűjti a piszkot, a port és egyéb szennyeződéseket is, hogy azok ne juthassanak be a fül belsejébe.

Az emberek egy része azonban úgy tekint a fülzsírra, hogy azt mindenképp el kell távolítani, mert ha nem tesszük, az annak a jele, hogy hanyagok vagyunk és nem elég tiszták. Ez a téves információ ugyanakkor nem biztonságos szokásokhoz vezet.

A fültisztítást nem szabad túlzásba vinni - károsodás lehet belőle

A fültisztítást nem szabad túlzásba vinni - károsodás lehet belőle

Dr. Seth Schwartz szerint, aki az amerikai fül-orr-gégészeti akadémia vezetője elmondta: nem kell aggódni, mert mindennapi tevékenységeink, így a rágás vagy az állkapocs mozgatása segít a régi fülzsír eltávolításában, s fülmosáskor, fürdéskor ki is ürül.

Ez egy teljesen normális és állandó folyamat, ám olykor ez az öntisztítás zavart szenved. Az eredménye a fülzsírépülés, amely részben vagy akár teljesen is elzárhatja a füljáratot.

Az azonban nem megoldás, hogy naponta, megelőzés céljából tisztítgatjuk a fülünket fültisztító pálcikával, gémkapoccsal, vagy fülgyertyázással.

„A gond az, hogy erőfeszítésünk a fülzsír felgyülemlésének meggátolására csupán későbbi problémákat okoz – a zsírt lejjebb nyomjuk és a hallójárat felé toljuk – magyarázta dr. Seth Schwartz. – Minden, ami beledugható a fülbe, komoly károsodást okozhat a dobhártyára és a hallójáratra nézve, ezzel pedig átmeneti, de akár tartóst kárt is elérhetünk.”

A Otolaryngology -- Head and Neck Surgery szaklapban közzétett irányelvek szerint a túlzásba vitt fültisztogatás irritálhatja a füljáratot, fertőzést okozhat és növelheti a fülzsír kialakulásának esélyét, valamint annak beragadását a hallójáratba.

Zuhanyzás közben érdemes szappannal, vízzel kimosni a füleket

Zuhanyzás közben érdemes szappannal, vízzel kimosni a füleket

De mégis, hogyan tisztítsuk a fülünket?

-Ne vigyük túlzásba, amikor tisztításra kerül sor, a már említett okok miatt.

-Vigyázzunk a különféle tárgyakkal, amelyekkel tisztítani szeretnénk a fület. A vattapamacsok, hajcsatok, fogvájók nem felelnek meg erre a célra, megvághatják- szúrhatják, megsérthetik a fület, a dobhártyán lyukat üthetünk velük, még a hallócsontok is sérülhetnek. Mindez hallásvesztéssel járhat, szédülést és fülcsengést hozhat magával.

-Nem célszerű a fülgyertya alkalmazása, mert nincs rá bizonyíték, hogy ez az alternatív gyógymód eltávolítja a beragadt fülzsírt. A gyertyázás ezen felül kárt is okozhat.

-Amennyiben a hallásunkkal valami probléma van, keressünk fel orvost – lehet a gond oka fülvérzés, fülfájdalom vagy a hallójárat eltömődése.

-Érdemes orvossal konzultálni arról is, hogy otthon is ki tudjuk dugítani a fülünket eltömődés esetén, vagy kérnünk kell a rendelőben/kórházban fülmosást, amelyet az orvos végez el biztonságos módon.

Kapcsolódó cikk:

Sokkoló igazság a szemölcsökről

Látszik a szemben az agy betegsége 

Ennek köszönhetjük a lábgörcsöt

B.A.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.