2022. 02. 23. - 10:30

Súlyos gondok - A koronavírus 1 évvel a gyógyulás után is kihathat az elmére

Súlyos gondok - A koronavírus 1 évvel a gyógyulás után is kihathat az elmére

Egy esztendővel a felépülést követően is hatással lehet a mentális egészségre a koronavírus. Kutatók szerint a páciensek 60 százaléka szenved elhúzódó mentális és érzelmi problémáktól.

Mint az ma már nem újdonság, a koronavírus komolyan megviselheti a szervezetet. Egy új tanulmány most arra is rámutatott, hogy a felgyógyult betegek 60 százaléka elhúzódó mentális és érzelmi problémákkal küzd, még 1 évvel a fertőzésből való felépülés után is.
 
Szorongás, depresszió, öngyilkossági gondolatok, opioidhasználati zavarok, tiltott kábítószer- és alkoholfogyasztási zavarok vannak a listán, valamint gondolkodást és koncentrációt értintő gondok. Olvasd el: Koronavírus - Tartós lehet az agyi köd fiatalabb betegeknél is
 
„Amennyiben koronavírus-megbetegedés után alvási problémáktól, depressziótól vagy szorongástól szenved valaki, tudnia kell, hogy nincs egyedül. Több ezer hozzá hasonló pácienst látunk. Mindenképpen kérjen segítséget” – javasolta dr. Ziyad Al-Aly, a kutatás vezetője, a Washingtoni Egyetem St. Louis-i Orvostudományi Kar és a Veterans Affairs St. Louis Health Care System klinikai epidemiológusa.
 
A szakember szerint a fenti problémákat komolyan kell venni. Tapasztalataik alapján attól tart, hogy újabb opioidjárványhoz vagy akár újabb öngyilkossági járványhoz vezethetnek a gondok.
 
Noha nem világos, miként hat a vírus az agyra, dr. Al-Aly úgy véli: a Covid-19 agysejtekbe jutása károkat okoz.
 
Mentális zavar - Magasabb az öngyilkossági gondolatok valószínűsége is a koronavírusból kigyógyultaknál
Mentális zavar - Magasabb az öngyilkossági gondolatok valószínűsége is a koronavírusból kigyógyultaknál
 
A vírus ténylegesen bejuthat az agyba, számos különféle problémát okozhat, beleértve a neuronkapcsolatok megzavarását, egyes gyulladásos markerek emelkedését, a jelátvitel megzavarását és az agy felépítésében bekövetkező változásokat, amelyek szintén megmagyarázhatják az agyi ködöt, illetve a neurokognitív hanyatlást, azaz a gondolkodás zavarát – magyarázta.
 
A fenti problémákra tehát az orvosoknak oda kell figyelniük a koronavírusból felépült betegeknél. Fontos érdeklődniük a páciensnél arról, mentálisan, érzelmi szempontból hogyan érzi magát. A fájdalmaikról is kérdezni kell. Ha időben diagnosztizálják a gondot, akkor előbb segíteni lehet a betegnek, mielőtt súlyosabb válság alakulna ki nála.
 
A tanulmányhoz a kutatók közel 154 ezer Covid-19-fertőzött felnőttről gyűjtöttek adatot, 2020. március 1. és 2021. január 15. között. Az adatokat arra használták, hogy összehasonlítsák a mentális egészségügyi eredményeket közel 6 millió olyan emberével, akik nem szenvedtek koronavírusban, valamint további 6 millió ember állapotával, még a járvány kezdete előttről.
 
A résztvevők többsége idősebb fehérbőrű férfi volt, ám a vizsgálat nagy mérete miatt több mint 1 millió nőt és több mint 2 millió feketebőrű beteget és felnőttet vontak be a vizsgálatba, minden korosztályból. Olvasd el: Abszurd viselkedést eredményezett egy nőnél a koronavírus
 
Dr. Al-Aly kutatócsoportja megállapította: a koronavírust túlélők 35 százalékkal nagyobb valószínűséggel szenvednek szorongástól és közel 40 százalékkal nagyobb eséllyel küzdenek depresszióval, vagy stresszel kapcsolatos rendellenességekkel.
 
Ezeknél a betegeknél 55 százalékkal nőtt az antidepresszánsok és 65 százalékkal a benzodiazepinek használata a szorongás kezelésére.
 
A kutatók megjegyezték azt is: ezen pácienseknél 41 százalékkal nagyobb valószínűséggel fordultak elő rendellenességek és 80 százalékkal nagyobb volt annak az esélye, hogy gondolkodásbeli hanyatlás jelentkezett, amely a feledékenységet, a zavartságot és az összpontosítás hiányát foglalta magába.
 
A korábbi Covid-19 betegek 34 százalékkal nagyobb valószínűséggel váltak opioidfüggővé, 20 százalékkal magasabb eséllyel alakult ki náluk alkohol- vagy illegális kábítószer-függőség. Sőt, 46 százalékkal nagyobb volt az öngyilkossági gondolatok valószínűsége is – mutattak rá az eredmények. Olvasd el: Súlyos genitális fájdalmakkal küzdött egy férfi koronavírus után
 
A BMJ szaklapban online közölt jelentés leszögezte, hogy a mentális problémák kockázata a koronavírus-fertőzés súlyosságához kötött. Az enyhe eseteknél 27 százalékkal, a súlyos fertőzésben szenvedőknél 45 százalékkal nagyobb eséllyel jelentkeztek mentális gondok.
 
Ezeket a kockázatokat nem észlelték más betegségeknél, például az influenzánál – jegyezte meg dr. Al-Aly.
 
„Úgy gondolom, a vírus neurológiai, pszichiátriai hatása egy második világjárvány - mondta dr. Marc Siegel, a New York-i NYU Langone Medical Center központ klinikai orvosprofesszora. - A legtöbb esetben az agyi köd tisztul, ám a teljes hatást hosszú távon nem ismerjük és ez igen aggasztó.”
 
Ezen mentális és érzelmi problémák rizikójának mérsékelése, valamint a kábítószer- vagy alkoholfüggővé válás a másik ok, amiért fontos felvenni a védőoltást. A vakcina csökkenti az ilyen problémák kockázatát.
 
 
L.A.

 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.