
A
modern orvostudomány nem tudna létezni olyan
diagnosztikai eljárások nélkül, mint az
EKG, EEG, EMG, amelyek a szív, az agykéreg és a vázizomzat elektromos aktivitását mérik. A szervezet elektromos tevékenységének mérése azonban egy
újabb korszakához érkezett, ez pedig a
biorezonanciás elven működő diagnosztika és terápia. A szervezet elektromágneses erőtereinek mérésén, és ezen rezgések újrahangolásán keresztül, új távlatok nyíltak meg az orvoslásban.
A földfelszín és az ionoszféra közötti mágneses kölcsönhatások eredményeképpen egy rendkívül alacsony,
7.8 Hz frekvenciájú rezgés mérhető bolygónkon mindenütt (Winfried Otto Schumann, fizikus fedezte fel 1952-ben. )Ennek a természetes elektromágneses rezgésnek sokáig nem tulajdonítottak jelentőséget.

Ezek a
Schumann-hullámok 1978-ban kerültek az érdeklődés középpontjába, amikor kiderült, hogy
megegyeznek az emberi agy 7-10 Hz-es alfa-hullámainak rezgésszámával, melyek az álom és ébrenlét határán jelentkeznek a Hypocampusban. Később kiderült, a Schumann-hullámok az egész bolygónkat körbeölelő elektromos mezőt alkotnak, így ez a rezgés a Föld összes emlősénél azonos.
Ez az elektromágneses tér szabályozza, váltja ki és hangolja össze szervezetünk sejtjeinek másodpercenkénti sokezer kémiai folyamatát, így közvetve ez a mező gondoskodik az emberi szervezet egészségének fenntartásáról is.

A
NASA megfigyelései szerint az űrállomásokon,
ahol a Föld elektromágneses hatása nem érvényesül, az emberek szervezetének belső egyensúlya felborul. E felismerés alapján a Schumann-hullámokkal megegyező elektromágneses mezőt gerjesztettek az űrállomásokon, hogy az űrhajósok egészségi állapotát fenn tudják tartani.
A kutatások során még azt is felismerték hogy ezeknek az elektromágneses erőtereknek a szabályozásával a legénység egészségi állapotát a távolból felügyelni és gyógyítani is lehetséges.
A biorezonancia kutatás felgyorsult a NASA nagy érdeklődésének köszönhetően. 
Az emberi testet sejtek, szövetek alkotják, melyek mindegyike táplálkozik, energiát termel és anyagcseréje van. Már az 1980-as években Fritz-Albert Popp biofizikus utalt rá, hogy
a testünkben másodpercenként vegyi folyamatok milliárdjai (3x1016 vegyi folyamat/sec)
mennek végbe, ami azt jelenti, hogy sejtenként és másodpercenként közelítőleg 7.000 kémiai reakció jön létre.

Mae Wan Ho a genetikus biokémia doktora fedezte fel, hogy
a sejtek minden biokémikus folyamatát megelőzi egy elektromágneses aktivitás, s ezzel megszületett a biológia egy új korszaka, a
kvantum-biológia. Az élet nem más, mint kémiai anyagok által hordozott elektromágneses energiák végtelenül intelligens kölcsönhatása.
Testünk minden egyes sejtje piciny elektromágneses egység, amely külső energia hatására elektromos impulzussal reagál, vagyis kommunikál.
A hormonális és az idegi irányítás mellett van tehát egy elektromágneses bio-kommunikációs irányítórendszerünk is, amely a sejtek biokémiai folyamatainak összehangolásáért felelős. Ennek mérhető elektromos tevékenységből következtetni lehet a szervezetben végbemenő folyamatok állapotára.

A
biorezonancia egy olyan eljárás, amely
a sejtekkel elektromágneses jelek segítségével kommunikál, lényege, hogy
ha bármilyen külső hatásra a sejtek hibás utasításokat kapnak, akkor ez az elváltozás mérhető és még idejében helyrehozható. Az eljárás a hullámtan törvényeiből ismert rezonancia, illetve kioltás jelenségén alapul, ami tulajdonképpen a különböző hullámoknak a találkozása során kialakuló jelenség, amelynek kimenetele attól függ, hogy a hullámok milyen fázisban találkoznak. Tehát míg egyes hullámok erősítik, mások gyengítik vagy kioltják egymás hatását.

A sejtek azonban megszűrik, hogy milyen jeleket engednek be. Ezért javításukhoz ismerni kell, hogy melyik típusú sejt, milyen frekvencián kommunikál, mert mindegyik sejtet a "saját nyelvén kell megszólítani".
Ezt a kommunikációs rést Adey-ablaknak, vagy biológiai ablaknak nevezik. (Prof. Dr. William Ross Adey, 1986.) Ennek köszönhető, hogy
a biorezonanciás terápiáknak nincsen káros mellékhatásuk, hiszen a nem nekik szóló üzeneteket mégcsak meg sem hallják a sejtek.
Alaptézis, hogy nincsen patológiás működés patológiás rezgések nélkül. Tehát a betegség mindig hibás rezgésként jelentkezik a szervezet elektromágneses képében, vagyis zavar támad a szervezet elektromágneses egyensúlyi állapotában.
Az egészséges hullámokat harmonikusnak, a betegségekre jellemző hullámokat pedig diszharmonikusnak nevezzük. A kezelések lényege, hogy
a harmonikus rezgéseket megerősítjük, a diszharmonikus rezgéseket pedig kioltjuk. Ez azt jelenti, hogy ha betegség esetén ellenkező értelmű hullámokat bocsátunk a szervezetre, akkor azzal a sejtek hibás kommunikációját kioltjuk, vagyis magát az okot szüntetjük meg.
A szervezet meg tudja őrizni a különböző biológiai értelmet hordozó jeleket, és pedig a szervezet nagy részét alkotó vízmolekulák segítségével. Természetesen ennek a vízmemóriának az információhordozó képessége nagymértékben függ a szervezet hidratáltsági állapotától is.

A víz molekula dipólusos tulajdonsággal bír, ami azt jelenti, hogy az egyik oldala inkább negatív, a másik oldala pedig inkább pozitív. A negatív a pozitívval kapcsolódik össze, így ezek a térben óriási variációs lehetőséggel képesek elrendeződni. Ez adja a sejtek biológiai emlékezetét.
Ez a memória azonban nem örök, hiszen a külső környezeti hatások idővel felülírhatják, viszont hosszabb ideig megőrződnek, ha újra és újra megismételjük a kezeléseket.
A biorezonanciának két ágazata van. Az egyikben a beteg rezgéseinek mérése után azok specifikusan módosítva visszavezetésre kerülnek a páciensre. Ezzel mód nyílik a diagnosztikára és a személyre szabott terápiára is. Hátránya, hogy jelentős eredmény csak hosszabb távú kezelésekkel érhető el. A biorezonancia másik iránya, a bárki által könnyen használható, kifejezetten az otthoni alkalmazásra fejlesztett készülékek. Ezek diagnosztikai célokra nem alkalmasak, de különböző terápiákra annál inkább, különösen a megelőzési szakaszban. Az ilyen készülékekbe előre kidolgozott frekvencia tartományokat építenek be, amelyek különböző működési zavarok vagy betegségek esetén segítenek helyreállítani a szervezet egyensúlyát. Használatukkal orvosi felügyelet nélkül tartható fenn a folyamatos elektromágneses biostimuláció.
Kattintson ide és olvasson bővebben a Biowave 21 LCD, hétköznapi nevén Zapper készülékről, amely a legfontosabb "sejt-nyelveket beszéli". Az orvostudomány fejlődésével egyre több szakember figyelme irányul a prevencióra és a mellékhatásoktól mentes "természetes gyógymódokra". Az utóbbi idők kutatásai mind a regenerációs képesség javításában, mind a környezeti egészségkárosító hatások kivédésében a biofizikai orvoslást említik a legtöbb sikert ígérő módszereként.
A biorezonancia a jövő orvostudományának egyik legnagyobb ígérete, mivel a szervezet legalapvetőbb folyamatainak befolyásolásával beindítja, serkenti a szervezet önregenerációját. Nagy előnye, hogy felhasználási területe igen sokrétű, és káros mellékhatása sincs. Csupán arra tanítja meg a szervezetet, amit az valaha - egészséges korában - már tudott. Felhasznált irodalom: Prof. Dr. Sci. Med. Valéria Szedlák-Vadócz
Egészségpénztári partnereinkről és egyéb kedvezményekről itt tájékozódhat: http://www.r-medical.hu/partnereink
Ha a részletekről további tájékoztatást szeretne, kérjük, hívjon bennünket. Szívesen állunk rendelkezésére, hogy kérdéseit személyesen megválaszoljuk: 06 30 616 1037.