2016. 09. 07. - 14:10

Kómás fejjel ne kockáztassunk!

Kómás fejjel ne kockáztassunk!

Bármennyire tudjuk is, hogy a műtét rövid ideig tart, s még aznap ismét otthon lehetünk, egy egynapos sebészeti beavatkozásra nemcsak felkészülni érdemes megfelelően, hanem azt követően is fontos észben tartanunk néhány jó tanácsot.

Bár nem tart olyan sokáig s a lábadozás sem annyira hosszadalmas, az egynapos sebészeti beavatkozás ugyanúgy komoly dolog, mint ha benn tartanak utána bennünket a kórházban. Lélekben igen fontos felkészülni rá, s azt is tudnunk érdemes, mit tehetünk előtte és utána, s mi nem ajánlatos – vagy éppenséggel tilos.

Cikkünk előző részében az egynapos sebészeti műtétet megelőző, szükséges tennivalókat olvashattuk el – köztük a fejfájás elkerülésének technikáját, a testünk melegen tartását és a stresszoldást -, most pedig jöjjenek azok a tanácsok, melyeket akkor kell megfogadnunk, ha már hazafelé tartunk.

1.Legyen, aki elvisz

Nagyon fontos, hogy egynapos sebészeti beavatkozást követően is szükségünk van segítségre: valakire, aki haza tud fuvarozni bennünket. Még jobb, ha társaságunk legalább 24 órán át mellettünk marad és ellenőrizni tudja, minden rendben van-e velünk.

Pihenésre és ellenőrzésre szükségünk van egynapos sebészeti műtét után

Pihenésre és ellenőrzésre szükségünk van egynapos sebészeti műtét után

 

Idősebb pácienseknél ez különösen lényeges! Valószínű, hogy egy egész napig nem lesz teljesen tiszta a fejünk, gondolkodásunk, tekintve, hogy altatásban voltunk. Szükségünk lehet segítségre az öltözködésben, az evésben és a gyógyszerek bevételében is.

2.Ellenőrzés alatt tudjuk tartani az állapotunk?

Amennyiben a fájdalom még nincs megfelelő kontroll alatt, nagy az esély rá, hogy hányingertől, hányástól szenvedjünk. Mielőtt hazatérünk, győződjünk meg arról, hogy állapotunkat kordában tudjuk tartani. Ne utána szembesüljünk azzal, hogy ez nem, vagy csak nagyon nehezen megy. Mindenképp szedjük a felírt gyógyszereket is, pontosan az utasítás szerint.

3.Halasszuk el a fogorvosi kezelést

Lehetséges, hogy már jóval korábban bejelentkeztünk a fogászhoz, de egynapos sebészeti beavatkozást követően, 6 hétig nem tanácsos fogorvoshoz menni. Ellenőriztessük magunkat a műtétet végző orvossal, mielőtt látogatást teszünk a fogásznál.

Attól függően, milyen eljárást végezne a doktor, szükség lehet rá, hogy azt elhalasszuk – de akár antibiotikumot is felírhat az orvos a fertőzés elkerülése végett.

Kapcsolódó cikk:

Mit szabad tenni egynapos sebészeti műtét előtt?

B.A.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.