
- Mennyire áll közel Önhöz a bioétkeztetés?- Van Karcagon egy négycsillagos bio szálloda, ahol vezető, illetve betanító séfként dolgozom. Erről a bio szállodáról tudni kell, hogy a teljes alapanyagkészlete bio, csak a Biokontroll Hungária Kft. által jóváhagyott, engedélyezett termékek szerepelnek a nyersanyag listán és ebből állítunk elő kész ételeket. Csak magyargazdaságoktól vásárolunk, és szerencsére nagyon nagy sikernek örvend az egy éve nyitott négycsillagos szálloda konyhája.
- De nem csak itt tevékenykedik bio étel fronton?- Van egy másik vonulat is, a Trófea Grill Étterem, ahol a hungarikumokat megtartva, az új technológiák használatával itt is megjelennek a bio alapanyagok. Gondolok itt a szürke marhára, a mangalicára, vagy a rackajuhra. Itt is nagy sikere van a kibővített

kínálatnak.
- Mennyire számítanak ezek a kezdeményezések unikumnak Magyarországon?- A bio hotel teljesen egyedülálló dolog. A Trófea Grill Éttermek pedig szintén nagyon sikeresnek és különlegesnek számítanak. Az anyaétterem 10 éve nyílt, és azóta nőtte így ki magát és épült fel ez a rendszer, amely teljes erőből a magyar értékeket képviseli, hiszen azon kívül, hogy bio termékekről beszélünk, ezek mind hungarikumnak számítanak
MCOnet-Kovács Tünde