A Szinglik éjszakája - házasságba torkollik!
A Szinglik éjszakája - magyar alkotás, mégis kicsit Hollywood vígjáték sablonjaira emlékezteti majd a nézőket, mindezt megspékelik egy kis angol eleganciával, közben Eger gyönyörű arcát is megmutatja a premierfilm.
Sas Tamás az - S.O.S. szerelem! - és a - 9 és fél randi - után szakít a hagyományos romantikus filmekkel. Szinglik éjszakája című alkotásában a hangsúly az akciódús elemekre helyezi, így próbálja a rendező tágítani a szórakoztató műfaj határait. A gyönyörű vidéki helyszíneken játszódó film további érdekessége, hogy az egyik főszereplőt alakító Gallusz Niki most debütál hosszabb prózai szerepben.
A mozijelenetei az alkotók szerint egyszerre mulatságosak és hihetetlenek, céljuk pedig mindezzel nem más, mint a szórakoztatás.
A sztori szerint négy kebelbarátnő, Juli (Hámori Gabriella), Edit (Nagy Ilona), Zsófi (Gallusz Niki) és Adrienn (Szávai Viktória) gyerekkorában megfogadja, hogy soha nem megy férjhez. A négy csinos, okos, művelt, a húszas évei végén járó lány tartja is magát a kijelentéshez, ám Juli egyszer csak megszegi az esküt, mondván: megtalálta az Igazit egy angol arisztokrata személyében.
A három barátnőt kész helyzet elé állítja és bejelenti: házasodni készül, méghozzá ma este. Juli vőlegényének kilétét számukra egyelőre homály fedi, azonban hamarosan egész máson kell törniük a fejüket, ugyanis Róka, a helyi vállalkozó megbízására fondorlattal elrabolja tőlük a vőlegény és családja számára a boldog házaséletet szimbolizáló, felbecsülhetetlen értékű antik gyűrűt.
Edit felajánlja Julinak, hogy ő és a lányok visszaszerzik a gyűrűt. Juli hazamegy mit sem sejtő vőlegényéhez, és igyekszik helytállni az esküvői előkészületekben. Edit, a harcias testőr, Adrienn, a valamikori modell, most főzőshow-háziasszony és Zsófi, a kissé szeleburdi szobrászművész az ékszer nyomába erednek. Képtelen kalandok sora kezdődik ezzel a három lány számára, akik mindent bevetve, még az életüket is kockáztatva igyekeznek visszaszerezni barátnőjük boldogságának zálogát. Természetesen, nemcsak szingliknek ajánljuk az akciódús vígjátékot, amit hazai tájakon élvezhetünk. Kíváncsian várjuk a mozipremiert!
GG

