2014. 11. 27. - 19:00

Folytatódik az Álom.net

Folytatódik az Álom.net

A film producerei nemrég úgy határoztak, hogy folytatást készítenek a 2009-es alkotáshoz.

Öt évvel ezelőtt mutatták be az Álom.net című filmet, melynek főszereplője Labancz Lilla volt. Akkor nem ért el túl nagy sikert, de most mégis úgy döntöttek, hogy folytatják. N. Forgács Gábor, a rendező már tervezi a második részt.

 

2009-ben jelent meg az első rész

 

Kissé megnehezíti a dolgot, hogy az első alkotás az IMDB első száz legrosszabbjában benne van. Ezen felül pedig az egykori főszereplő, Lilla már nem hazánkban, hanem Hollywoodban él.  Egy Facebook oldalt is létre hoztak, hogy a rajongók ötleteket adnak, de eddig nem sok segítség érkezett. Volt olyan kommentelő, aki azt írta, hogy Pákó, Kiszel Tünde vagy Győzike szerepeljen a folytatásban, de akadt olyan is, aki azt javasolta, hogy a filmre szánt pénzt adományozzák inkább kórháznak vagy iskoláknak.


Képforrás:Blikk.hu

N.O.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.