2014. 12. 03. - 15:49

Jégvarázs 2

Jégvarázs 2

A napokban erősítették meg a hírt, mely szerint hamarosan a mozikban láthatjuk a Jégvarázs második részét.

Az első rész körül igen nagy felhajtás volt és nem hiába, mert meg is hozta a várt sikert a film. A Telegraph a napokban a főszereplőnek hangját adó Idina Menzellel készített interjút, melyben elárulta, hogy már tervezik az alkotás folytatását. Ráadásul a második részből színpadi musicalt is készítenek. Azt egyelőre nem tudja a színésznő, hogy a színpadi előadásnak részese lesz vagy sem, de bízik benne.

Nagy bevételt hozott az első rész

Disney-nek az első rész összesen 1,27 milliárd dolláros bevételt hozott mindössze 34 hét alatt. Ennek köszönhetően az egyik legtöbbet behozó animációs filmmé vált, ezen kívül még Oscar-díjjal is jutalmazták. Egyelőre nem tudni, hogy mikor láthatjuk majd a mozikban, de jövő tavasszal egy rövidfilmet készítenek Frozen Fever címmel, amit 2015 tavaszán fognak vetíteni.


N.O.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.