2014. 06. 16. - 11:30

Visszatérnek a Tini Nindzsa teknőcök

Visszatérnek a Tini Nindzsa teknőcök

A gyerekek kedvenceiből filmet készítettek, amely már idén augusztusban látható lesz a mozikban.

A Tini Nindzsa teknőcökkel először 1984-ben találkozhattunk egy képregényben, amely a Teenage Mutant Ninja Turtles címet viselte. Négy évvel később, pedig mint játékfigurák szórakoztatták a gyerekeket. Ezután úgy döntöttek, hogy rajzfilmsorozatot is készítenek belőlük. A teknőcök hamar az emberek kedvenceié váltak. A sorozatból egyébként több fajta verziót készítettek. Nem sokkal később a manhattani csatornarendszerben élő hősökből videó játékot is csináltak.

 

 

Tinit Nindzsa - filmelőzetes

 

 

Most 2014-ben pedig újra alkotják a teknőcöket és a mozivászonra viszik. A film egy élőszereplős remake lesz, a négy főszereplőt egy különleges technikával fogják elkészíteni, úgynevezett captur-motionnal. A film rendezője Jonathan Liebesman, aki többek között a Titánok haragját vagy a Sötétség leple című filmet rendezte. Olyan színészek játszanak majd az alkotásban, mint Megan Fox, Noel Fisher, William Fichtner, Jeremy Howard vagy Alan Ritchson.

 

 

 

N.O.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.