2010. 11. 19. - 06:00

Zimmer Feri 2

Zimmer Feri 2
A Fikász család tagjai Ferenc, a felesége Vilma, a lányuk Rózsi, a vejük Pista és a strand-büfés Charlie visszatérnek, hogy ezúttal a korábban a Balaton-parti vendéglátásban megszerzett tapasztalataikat a modern kor követelményeihez igazodva a kastélyszálló-bizniszben kamatoztassák.
Zimmer Feri 2Charlie és Pista közösen találnak egy teljesen romos, elhagyatott kastélyt egy távoli kisfaluban, amit pár ezer forintért meg is szereznek a helyi önkormányzattól. A sikeres üzletre épp áldomást isznak a kocsmában, ahol egy öregembertől megtudják, hogy a kastély el van átkozva, ezért akart tőle megszabadulni a polgármester, de Charlie és Pista csak nevetnek az öregen. Kölcsönökből finanszírozva felújítják a kastélyt, amely tárt karokkal várja a vendégeket, akik a kezdetben nem igazán tolonganak.

A család eszének Ferinek ekkor – ezúttal is – zseniális ötlete támad. El kell terjeszteni, hogy a Savolyai-kastélyszállóban szellem kísért, amely hírre majd csak úgy özönlenek a kíváncsi vendégek. Éjszakánként lepedőt húzZimmer Feri 2 a fejére és elkezdi riogatni a vendégeket. A trükk sikeresnek bizonyul, híre megy a kísértetnek és megindul a vendégek hada. Minden a legnagyobb rendben megy addig, amíg egy éjjel Feri meg nem pillant egy másik szellemet! Egy igazit!
Bemutató dátuma: 2010. december 2.
Rendező: Tímár Péter
Szereplők:
Reviczky Gábor (Feri)
Pogány Judit (Vilma)
Szarvas József (Pista)
Kovács Vanda (Rózsi)
Növényi Norbert (Csárli)
Csukas Márton (Tibi)
Kálomista Anna (Sári)
Molnár Piroska (Olympe szelleme)
Kálloy Molnár Péter (Béla őr)
Schell Judit



Memo

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.