2010. márc. 24., szerda, 06.00.44 CET
Mariánske Lázne a fürdők építészeti gyöngyszemeként emlegetik. Gyakran mondják, hogy ez város a parkban, park a városban. A fiatalabb fürdők közé tartozik, körülbelül 200 évvel ezelőtt alapították. A gyógyforrásokon kívül a város sok történelmi épülettel is rendelkezik.
Mariánske Lázne a fürdők építészeti gyöngyszemeként emlegetik. Gyakran mondják, hogy ez város a parkban, park a városban. A fiatalabb fürdők közé tartozik, körülbelül 200 évvel ezelőtt alapították. A
gyógyforrásokon kívül a város sok történelmi épülettel is rendelkezik.
A gyógyforrások vize – különböző összetételük miatt – a betegségek kezelésének széles körében alkalmazható, de főleg anyagcsere-, vese-, légzőszervi-, bőr-, idegrendszeri- és mozgásszervi-betegségek kezelésére alkalmazzák.
Közvetlenül a fürdő területén több mint 40 gyógyforrás található. Gyógyforrásait már a 18. században ismerték. Az 1805-ben alapított
fürdőhely 1812-ben vette fel a Mariánské Lázně helységnevet, egyik gyógyforrása nevének alapján, majd pedig 1818-ban hivatalosan is gyógyfürdőhellyé nyilvánították, melynek következtében fejlődése jelentős mértékben felgyorsult.
Központi parkját 1818-ban
Václav Skalník tervezte. Épületeinek egy részét a 19. század első felében Jiří Fischer tervei alapján építették. A települést 1865-ben városi rangra emelték. A város jelenlegi arculata az 1870 és az 1914 közötti időszakban alakult ki.
Épületeinek jelentős része ekkor épült fel. Fürdővendégeinek száma a 20. század kezdetén már elérte az évenkénti 25 000 személyt. Jelenleg évente megközelítőleg 40 000 vendég kezelését látják el.
Forrás: www.furdo.relaxos.hu, www.wikipedia.org
Képek forrása: www.ohp.cz