2015. 02. 12. - 12:00

Történelmi lépés Hévíz és Hajdúszoboszló összefogása - Interjú Papp Gábor hévizi polgármesterrel

Történelmi lépés Hévíz és Hajdúszoboszló összefogása - Interjú Papp Gábor hévizi polgármesterrel

Magyarország két legnagyobb fürdővárosa, Hajdúszoboszló és Hévíz bejelentette: közös akció keretében a vendégeknek szóló közvetlen kedvezményekkel ösztönzik a jövőben a fürdőkultúra fejlődését Magyarországon. Papp Gábor, Hévíz polgármestere ezzel kapcsolatban adott interjút.

Interjú Papp Gáborral, Hévíz polgármesterével

 

 

Papp Gábor történelmi lépésnek nevezte Hévíz és Hajdúszoboszló összefogását, vagyis hogy nem egymás ellen, hanem egymás mellett, egymást erősítve lépnek ki a piacra.
Hévíz, Hajdúszoboszló, akció
Elmondta: az egyik fürdőváros Kelet-, míg a másik Nyugat-Magyarországot "képviseli", és úgy látják, hogy ár-érték arányban mindkét település megfizethető és széles az a spektrum, amit nyújtani tudnak akár az egészségturizmus, akár a gyógyturizmus területén. Kiemelte: fontosak a belföldi vendégek, akik nagy számban jelennek meg Hévízen és Hajdúszoboszlón is, de egy folyamatosan fejlesztendő területről van szó.

Kiemelte: az új városvezetés mindig is nyitott volt, térségben gondolkozott. "Úgy véljük, hogy ez a gondolkodás az előrevezető és ez lehet sikeres, valamint Magyarországnak, a gazdaságnak is ez használ" - tette hozzá Hévíz polgármestere.

 

 

MCOnet

 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.