Hard Rock Café nyitotta meg kapuit a fővárosi VÁCI1 üzletközpontban
Megnyitotta első üzletét a Harc Rock Cafe Budapesten, a VÁCI1 üzletházban. A szórakozóhellyel egybekötött étterem négy emeleten több mint 200 ülőhellyel várja vendégeit.
Párizs és New York után a magyar fővárosban is megkezdi hódítását a Hard Rock Cafe. A közel 1100 négyzetméter területű, négyemeletes szórakozóhely és étterem megnyitását december 14-én jelentette be a Hard Rock International. Az étterem vendégei a nemzetközi konyha legkülönlegesebb alkotásai közül csemegézhetnek, melyek mindig frissen, helyi alapanyagok felhasználásával készülnek. A fogások között olyan specialitások ízlelhetőek meg, mint a Legendary Experience, a 10 unciás Legendary Burger vagy a lassú tűzön sütött Hickory Bar-B-Que borda és csirke. A finom ételek mellett természetesen az itallap is széles választékot kínál alkoholmentes és alkoholos italokból, melyek a Hard Rock szuvenír poharaiban kerülnek felszolgálásra.
A budapesti Hard Rock Cafe
A nem mindennapi étel- és italkínálaton túl a budapesti Hard Rock Cafe látványok sorát is kínálja a látogatóknak, hiszen a vendéglátóhely falain a rockvilág legnagyobb alakjainak relikviái kaptak helyet, példának okáért Michael Jackson kalapja, Mick Jagger öltönye, valamint Prince és George Michael gitárja. Az V. kerület szívében található üzlettel Magyarország lett az 52. olyan ország, ahol a Hard Rock International által üzemeltetett létesítmény nyitotta meg kapuit.