A Savoy Hotel, London legendás szállodája három év felújítás után újra megnyitotta kapuit. A renoválás mintegy 220 millió fontba került. Az 1889-ben épült fényűző hotel egészét újjávarázsolták és új berendezéssel látták el.
Miután az utóbbi években már jelentkeztek rajta az elhasználódás jelei, a kanadai tulajdonos, a Fairmont Hotels cég a teljes felújítás mellett döntött, hogy így vehesse fel a versenyt a brit főváros számos új
luxusszállodájával. Az eredeti kabarészínpad helyére új Art Deco bár épült fekete, aranyszínű és bőrborítással, a teázóba pedig üvegkupolából ömlik be a fény. Mind a 268 szobát felújították, és gondosan ügyeltek arra, hogy környezetbarát anyagokat alkalmazzanak. A konyhák főzőolaját biodízellé dolgozzák fel, az új fűtőrendszer takarékoskodni fog az árammal és a
hotel hulladékának 90 százalékát újrahasznosítják.
A Savoy a világ egyik leghíresebb luxusszállodája, vendéglistája pedig önmagában is a történelmet idézi
A Savoy a világ egyik leghíresebb luxusszállodája, vendéglistája pedig önmagában is a történelmet idézi. Frank Sinatra a nagy zongora mellől énekelt a vendégeknek és Winston Churchill miniszterelnök a második világháború idején a Savoy éttermében folytatott fontos tárgyalásokat. Erzsébet királynő és a néhai Diana hercegnő számtalan rendezvényen vett részt a palota termeiben, lakosztályainak a filmcsillagok közül vendége volt többek között Marilyn Monroe, Humphrey Bogart, Charlie Chaplin, Coco Chanel.
Erzsébet királynő és a néhai Diana hercegnő számtalan rendezvényen vett részt a Savoy Hotelben
A megfiatalított Savoy új, legnagyobb és legdrágább lakosztálya a teljes ötödik emeleti homlokzatot elfoglalja. A hatalmas királyi lakosztály - royal suite - márvány előcsarnokából több különböző funkciójú terem, szalon, dolgozószoba, étkező, két hálószoba nyílik, a gardróbszobában még a cipőknek is külön légkondicionált részt különítettek el. A lakosztályhoz külön komornyik és londiner jár - és napi 10 ezer fontos, 3,1 millió forintos számla.
Savoy Hotel mind a 268 szobáját felújították, és gondosan ügyeltek arra, hogy környezetbarát anyagokat alkalmazzanak
Kilenc további lakosztályt egykori híres vendégekről neveztek el, és berendezésükben is utalnak rájuk. A Marlene Dietrich lakosztályban például 12 szál halvány "pink" rózsaszál emlékeztet arra, hogy a német filmszínésznő mindig ezt a virágot rendelte.