Rettig Zita - 23 éves
A Miss Alpok-Adria Szépségverseny Fejér Megyei Döntőjének második helyezettje Rettig Zita.
Pár mondatban az Alpok Adria Nemzetközi Szépségversenyről
A ma már nagy hagyományokkal bíró sikertörténet 1988-ban kezdődött, amikor megkoronázták az első Alpok-Adria szépségkirálynőt. Azóta minden évben egyre több lány vállalkozik a nemes vetélkedésre, hiszen az ilyen megmérettetés emlékezetes élményekkel és önbizalommal gazdagítja a résztvevőket. Az Alpok-Adria szépségverseny Olaszországból, egy közel negyvenmillió lakost tömörítő;, országhatárokon átnyúló gazdasági, kulturális és piaci "összefogás" központjából indult. Ma már kilenc ország (Ausztria, Horvátország, Németország, Olaszország, Svájc, Szlovénia, Szlovákia és Magyarország, és San Marino) szép lányai versenyeznek a megtisztelő címért. Az előválogatások, az országos döntők sora és a központi nemzetközi gála összességében több tízezer néző előtt zajlik, s reklámérték szempontjából különös jelentőséggel bír, hogy a rendezvényeket kiemelt figyelemmel kíséri több ország rádió, Tv állomása, valamint az írott sajtó. Hazánk a kezdeti években csupán néhány viszonylag szűk körből kiválasztott versenyzővel képviseltette magát a Miss Alpe Adria fináléjában.
2001-ben mi is nagy előrelépést tettünk. Ugyanis az olasz licence tulajdonosok a nemzeti verseny rendezési jogát kizárólagos szerződésben átadták a PraMiss Kft-nek, amely azóta sikeresen bonyolította le a magyarországi rendezvényeket. A tavaly , szakítva az eddigi hagyományokkal olaszországban rendezték meg a nemzetközi döntőt, ahol Papp Lili második helyezést ért el.
Téma neve: Rettig Zita - Miss Alpok Adria szépségverseny 2.






