2011. 04. 27. - 20:43

Védelem a nap alatt

Védelem a nap alatt
A túlzott napozás legsúlyosabb következménye a bőrrák lehet: a betegség sohasem a leégést követően alakul ki, hanem évtizedekkel később, mert a bőr "emlékszik" a napégésre. Sok adat bizonyítja az élet során elszenvedett többszöri, esetenként súlyos napégés szerepét a betegség kialakulásában.
Védelem a nap alattKinek milyen faktorszám ajánlott?
Az 1. bőrtípusba tartoznak a vörös vagy világosszőke hajú, fehér bőrű emberek, akik szinte sohasem barnulnak le. A 2. típus először leég, majd lebarnul, a 3. típus már ehhez képest jól barnul. A 4. típus szinte sohasem ég le, míg az 5. típusba az észak-afrikai, az ázsiai és a mediterrán térségek lakói sorolhatók, a 6. típus a fekete bőrűeké. A gyerekek bőrszínüktől függetlenül és az 1. típusba tartozók válasszanak minimum 40-es faktorszámú fényvédőt. A 2. típusnak legalább 20-as, a 3.-nak legalább 10-es fényvédő faktorra van szüksége, a 4.-es és az afölötti bőrtípusokba tartozók az alacsonyabb jelölésű készítményeket is használhatják.
Miért kell 11 és 16 óra közt árnyékba húzódni?
Reggel és este a napsugarak derékszögben érkeznek a földre, így vastagabb levegőrétegeken kell áthatolniuk, amely a sugarak egy részét kiszűri. Délidőben a derékszögben érkező sugaraknak keskenyebb levegőrétegen kell átjutniuk, ezért ilyenkor érhet minket a legtöbb ártalmas sugárzás.
A gyerekek gyorsabban leérnek?Védelem a nap alatt
A gyerekek bőrének felső és alsó rétegében rengeteg fejlődő sejt van, és becslések szerint a nap okozta bőrkárosodás 50-80 százaléka gyermekéveinkben keletkezik. Akik gyerekkorukban sokat tartózkodtak napon, azoknál nagyobb eséllyel alakul ki bőrrák, ezért kiemelten fontos ebben a korban a bőrvédelem.
Használhatjuk-e a tavalyról megmaradt naptejet?
Jobb, ha új terméket vásárolunk, még ha hűtőben is tároltuk az előzőt. A nagy hőmérséklet változás, a levegővel, a vízzel, a homokkal való érintkezés ugyanis néhány hónap alatt tökreteszi a fényvédő faktor hatását és a védelem már nem garantált.
Leéghetünk az autóban, napernyő alatt vagy a vízben?
Az autó ablaküvege 80 százalékban engedi át az UVA-sugarakat, ezért használjunk legalább UV-filterrel ellátott ellátott nappali krémet. UV szűrő ugyanis a régebbi autótípusokban csak a szélvédőben van, az oldalsó ablaküvegekben nincs. Korábbi kutatások kimutatták, hogy a sofőrök bal oldali testrészein (bal kar, bal arcfél) gyakrabban fordult elő melanoma, mivel erről az oldalról érte őket döntően napfény. Aki a napernyő vagy fa alatt hűsöl, azt csak az UV-sugarak 50-80 százaléka éri, ami bőven elég ahhoz, hogy lebarnuljon. Fél méterrel a víz felszíne alatt az eredeti sugárzás 40 százaléka mérhető, és mivel a bőrt a víz folyamatosan hűsíti, nem is érezzük, hogy égünk, így ilyenkor használjunk vízálló terméket.
Forrás: http://www.fokuszbanano.hu



Memo

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.