2008. 07. 10. - 12:01
4. Horizont Lakásbörze, 2008. július 12-13. [Bútor - Lakberendezés]
[Bútor - Lakberendezés] Negyedik alkalommal kerül megrendezésre új helyszínen a Horizont Lakásbörze 2008. július 12-13-án.
Száz kiállító összesen 100 ezer lakást kínál a HUNGEXPO "B" pavilonjában vasárnap este fél hétig. A háromnapos Lakásbörze utolsó napján a látogatóknak értékes kincs is ütheti a markát, a szervezők ugyanis egy-egy követ ajándékoznak a belépő mellé. Ezt be lehet vizsgáltatni a kiállítás területén, és a legszerencsésebb látogató egy igazi gyémánttal lehet gazdagabb. A többi kő cirkónium - mondta el a Független Hírügynökségnek Kövesdi Marcell, a Lakásbörze főszervezője.
Az idei év második Lakásbörzéje pénteken kezdődött. Korábban a Lurdy Házban tartották a kiállítást, most egy csaknem négyszer akkora teret, a HUNGEXPO "B" pavilonját töltik meg az ingatlanosok és az érdeklődők. Az ország minden részéből érkeztek kiállítók és vendégek is, de még mindig a budapesti és Pest megyei lakások kínálata van túlsúlyban - monta Kövesdi Marcell. A főszervező úgy látja, hogy a mostani Lakásbörzét főleg azok keresik fel, akik azt tervezik, hogy rövid időn belül vásárolnak lakást vagy házat.
Kövesdi Marcell szerint a vásári kedvezmények, illetve a személyes találkozások miatt népszerűek a lakásbörzék. A vásárlási döntést megkönnyíti, hogy gyorsabban és hatékonyabban, akár aciókkal is tudnak vásásrolni - tette hozzá.
A szervezők a börze utolsó napján, vasárnap külön ajándékkal is meglepik a látogatókat. Minden belépőjegy mellé adnak egy kövecskét, ami lehet cirkónium, de lehet valódi gyémánt is. A követ a kiállítás területén be lehet vizsgáltatni. Kövesdi Marcell elárulta, hogy egyelőre még nem talált gazdára az értékes drágakő.
A rendezvény célja, hogy lehetőséget teremtsen a beruházóknak és az ingatlanirodáknak kínálatuk bemutatására, ezzel is elősegítve magas színvonalú és minden igényt kielégítő üzletkötésüket. Továbbá ráirányítani a figyelmet az ingatlanközvetítő irodák nélkülözhetetlen szakmai tudására és jelentőségére.
Helyszín: Millenáris park
1024 Budapest, Kis Rókus u. 16-20.
Nyitva tartás: szombat-vasárnap: 11:00-19:00 óráig
További információ: http://www.lakasborze.com
Szóljon hozzá a Bútor-Lakberendezés fórumon!
Lakberendezés Online: lakberendezes.mconet.biz
Lakberendezés Online webcím és linkajánló:lakberendezeslink.mconet.biz
Bútor Online: butor.mconet.biz
Bútor Online webcím és linkajánló:butorlink.mconet.biz
Küldjön képeslapot ismerősének! kepeslap.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu