2016. 05. 18. - 14:50

Már közvetlenül is mehetünk Budapestről Algírba – az Air Algerie-vel

Már közvetlenül is mehetünk Budapestről Algírba – az Air Algerie-vel

Noha ősz óta nem titok, hogy az Air Algerie közvetlen járatot nyit a magyar főváros és Algír között, hivatalosan még mindig nem jelentették be az újdonságot. Jegyet foglalni azonban már van lehetőség a rendszerben.

Csütörtökön és vasárnap is lehet majd Algírba utazni Budapestről. Algéria fővárosából reggel 9-kor száll fel az AH2040-es járat, amely délután 1 órakor landol Ferihegyen.

Egy órás fordulóidőt követően pedig visszaindul az AH2041-es számú, amely 14 órakor indul a magyar fővárosból és délután 4-kor ér helyi idő szerint Algírba. Algéria fővárosában a Houari Boumedienne nemzetközi repülőtér fogadja a járatokat.

 

Az Air Algerie Airbus-a 

A foglalási rendszer szerint egyelőre csak nyáron közlekednek majd ezek a repülők, mivel 2016. október 27-ig lehet jegyet vásárolni.

Az Air Algerie-re nagyjából 100 ezer forintért lehet oda-vissza jegyet kapni, az illetékeket és az egyhetes tartózkodást is beleszámítva.

A repülőtársaság egyébként már 1947 óta létezik, ma 51 repülőgépet tartalmaz a flotta, köztük nyolc Airbust-t az A330-200-as modellből, három Boeing 767-300-at, 20 darab 737-800-as Boeinget, ö5ö a 737-600-as típusból és 15 darab ATR 72-vel is rendelkeznek - adta hírül az airportal.hu.

Fotó: airplane-pictures.net

B.A.

 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.