2022. 07. 07. - 11:52

A mesterséges intelligencia az oktatásban

A mesterséges intelligencia az oktatásban

A mesterséges intelligencia az oktatási területeken is megjelenik: néhol a pedagógus munkáját segíti, néhol pedig helyette dolgozik. Megfigyeli a diákok aktivitását és olyan következtetéseket von le, melyek pontosan meghatározzák a diákok eredményeit.

A mesterséges intelligencia kidolgoz egy tanulási tervet, mely minden lépésében a diákok tanulását támogatja, hogy ők el tudják érni a kívánt szintet. A pedagógusok számos órát töltenek el azzal, hogy olyan tanulási/tematikus tervet készítsenek, mely a diákok fejlődését támogatja, ez igazán hasznos de ugyanakkor nagyon időigényes. A gépek szintén képesek hasonló tervek készítésére: napi, heti, havi és évi terveket dolgoznak ki, azonban ezt az idő tört része alatt teszik meg. Ezen felül míg a pedagógusnak nehézségei lehetnek azzal, hogy az egyes feladatokat a diákok egyéni fejlődési szintjeire és tanulási szokásaira bontsa, addig a mesterséges intelligencia ezt könnyedén megteszi.
 

Nagy segítség lehet egy bizonyos program is, az automatikus esszé-pontozó, mely alapján a gépek megértik a szöveget és ezáltal dolgozatokat, esszéket javítanak. Ezen kívül a gépek képesek képi alapon is osztályozni. A matektanár készít egy képet a diákok matematika dolgozatáról, ahol egyenlőségeket kellett számolniuk, és a gép osztályozza azt. Így a pedagógus időigényes munkáját átveszi egy mesterséges intelligencia, ami sokkal rövidebb idő alatt végzi el a munkát, így hatékonyabb is lesz.

Az osztályozáson felül nagyon fontos a diákok számára a megfelelő visszajelzés is. Néhány diák zavarban lehet diáktársai vagy a tanár személye előtt, azonban ez a viselkedés nem mutatkozik meg akkor, amikor gépekhez kell beszélnie. A mesterséges intelligenciával ellátott gépek képesek az azonnali, megfelelő visszajelzésre, értékelésre.

A mesterséges intelligencia használata az oktatás területén még alig elterjedt, azonban mégsem teljesen idegen dolog számunkra. Az automatikus esszé-pontozó rendszer már gyakorlatban van egyes intézményekben. Hatalmas a jelenre és jövőre való hatása, hatékonyabb és gyorsabb eredményeket érhetünk el vele,  elterjedése az oktatásban megsokszorozódhat ezáltal.

 
H.A.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.