2020. 02. 04. - 10:05

Csak így növelhető a cégek hatékonysága a jövőben?

Csak így növelhető a cégek hatékonysága a jövőben?

A technológia fejlődésével egyre inkább előtérbe kerül a mesterséges intelligencia-alapú, robotizált folyamatautomatizálás – ez azt jelenti, hogy a rutinszerű üzleti folyamatokat szoftver robotokkal végeztetik a vállalatok. A cégek hatékonyságát a jövőben ez növelheti a szakemberek szerint.

A technológia robbanásszerű fejlődésével a világ egyre inkább afelé tart, hogy az ismétlődő, jól meghatározható feladatokat az emberek helyett a robotok is véghez tudják vinni. Ez a lényege a mesterséges intelligenciára alapuló robotizált folyamat-automatizálásnak (RPA vagy Robotic Process Automation).
 
Igen sok irodai adminisztratív folyamatot lehet jóval gyorsabbá és hatékonyabbá tenni célzott szoftverek segítségével. S noha ilyen megoldásokkal már több magyar cég is él, az igazi robbanás most kezdődik.
 
A gépi tanulás és mesterséges intelligencia használata, valamint a természetes nyelvek feldolgozása által 2020-ban megérkezik az ún. „hiperautomatizáció” kora. Ez a cégeknek számos területen lehetőséget nyújt arra, hogy hatékonyságukat növeljék, de emelkedjen az ügyfelek és a dolgozók elégedettsége is.
 
Számos rutinfeladatot átadhatnak a dolgozók a szoftver robotoknak
Számos rutinfeladatot átadhatnak a dolgozók a szoftver robotoknak
 
A mobil és az 5G hálózatok megjelenése mindehhez úgy kapcsolódik, hogy az edge computing (melynek jelentése a felhasználóhoz közeli információfeldolgozás, adatgyűjtés- és szolgáltatás) a korábbinál jóval gyorsabb számítási kapacitást tesz lehetővé, nagyobb sávszélességgel pedig komolyabb feladatokat is el tud végezni az ember okostelefonja segítségével.
 
Mivel számos rutinnak számító feladat elvégezhető lesz szoftver robotokkal, az emberi munkaerő átképzése, tudásának versenyképessé tétele kiemelten fontossá válik.
 
De mit kell tudni az RPA-ról, vagyis a robotizált folyamat-automatizálásról?
 
A robotizált folyamat-automatizálás nagymértékben a mesterséges intelligencia használatára támaszkodik a robotok képzésében.
 
Több tényezőtől is függ, hogy milyen gyorsan vezethetők be ezek az automatizálási rendszerek – ám az egyszerűbb feladatok akár hetek alatt is automatizálhatók.
 
Mi minden lehet a robotizált folyamat-automazizálás előnye?
 
Előszöris, a humán-erőforrás költségek a robotizálással mérsékelhetők, ezzel nő a vállalkozás eredményessége. A robot szoftverek alkalmazásával csökken az emberi hibázás lehetősége és mértéke, vagyis javul a szolgáltatás minősége.
 
Amennyiben az ismétlődő folyamatokat automatizálják, nem csupán a költségek mérséklődnek, de nullára csökken az átfutási idő is. Mindez kevesebb adminisztrációval jár.
 
Nem beszélve arról, hogy a folyamatok elvégzése egységessé válik. Az erőforrás, amely felszabadul a folyamatautomatizálással, értékteremtő feladatokra csoportosítható át.
 
Fontos megjegyezni, hogy a megtérülés gyorsabb, a bevétel magasabb, s a meglévő rendszerek cseréjére sincs szükség. A robotizált folyamatautomatizálás tagadhatatlan előnye ezen kívül, hogy 0-24 órában képes dolgozni, az év minden napján.
 
Hol jöhet szóba az automatizálás?
 
Szinte minden vállalat és vállalkozás esetében vannak ismétlődő feladatok, folyamatok, függetlenül attól, milyen tevékenységet végeznek. Érdemes tehát mindenütt áttekinteni a jelenlegi üzleti munkafolyamatokat.
 
Általánosságban elmondható, hogy olyan tevékenységek terén lehet elérni a legnagyobb megtérülést, mint például könyvelés, adatrögzítés, jelentés-készítés (riportok), készletek kezelése illetve ügyfélszolgálati feladatok.
 
Mennyi idő alatt térül meg?
 
A Deloitte cég tanulmánya szerint a robotizált folyamatautomatizálás bevezetésével 1 év leforgása alatt meg tud térülni a beruházási költség.
 
A vállalkozások többnyire 9,3 hónapos megtérülési időszakkal számolnak – átlagosan -, ám a valóság az, hogy a megtérülés az RPA bevezetésével csupán 11 és fél hónap.
 
Nagyobb kreativitást tesz lehetővé, ha az ismétlődő, adminisztratív munkákat a robot végzi az ember helyett
Nagyobb kreativitást tesz lehetővé, ha az ismétlődő, adminisztratív munkákat a robot végzi az ember helyett
 
Az egyszerű rutin feladatok esetében még kevesebb idővel lehet tervezni: 4-9 hónap RPA és egyedi automatizálási megoldások terén is.
 
A szoftver robotok alkalmazása a cégeknél tehát igen rövid idő alatt megtérülhet. Ez a méretgazdaságosság miatt nyilvánvalóan hamarabb következik be nagyobb létszámú cégeknél, de már készültek 1-2 ember napi feladatát kiváltó szoftverek is, amelyek beruházási költsége gyorsan visszajött.
 
A tapasztalatok szerint a könnyen automatizálható feladatok kerülnek előre – ezeknél a megtérülés ideje általában 4-től 12 hónap. A folyamatokra fordítandó munkaórák 70-90 százalékkal csökkennek.
 
A cikket folytatjuk.
 
László Adrienn

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.