2018. 06. 17. - 09:00

Jövőbe látó számítógépet terveztek

Jövőbe látó számítógépet terveztek

Öt perccel előre lát az időben egy újonnan tervezett szoftver – A Bonni Egyetem munkája a mesterséges intelligencia segítségével képes pontosan előre jósolni jövőbeli tevékenységeket.

Különleges szoftvert dolgoztak ki a Bonni Egyerem számítógéptudósai. Az alkotás lényege, hogy pár perccel előre képes látni a jövőbe: a program videókból először megtanulja a jellemző műveletsorokat - például főzés -, majd erre a tudásra alapozva, pontosan meg tud jósolni új szituációkat pár perccel előre. Ebben az esetben azt, hogy mit fog csinálni a séf legközelebb.
 
A kutatók az Egyesült Államokban mutatták be felfedezésüket, a világ legnagyobb számítógépes konferenciáján, Salt Lake City-ben, 2018 júniusában.
 
A mesterséges intelligencia szoftver azt tanulja, hogyan készítik a salátát
A mesterséges intelligencia szoftver azt tanulja, hogyan készítik a salátát
 
A tökéletes komornyik – mint azt a brit sorozatokból tudhatjuk is - , speciális képességgel bír: előre megérzi a foglalkoztatója vágyait, mielőtt még az megfogalmazná ezeket. A prof.dr. Jürgen Gall által vezetett kutatócsoport szeretné megtanítani a számítógépeket valami hasonlóra: meg akarják jósolni a tevékenységek időzítését és időtartamát – percekkel vagy órákkal azelőtt, hogy az megtörténne.
 
Egy konyhai robot például ennek birtokában már előre képes lenne előkészíteni összetevőket, amelyekre majd szükség lesz, s a sütőt is előmelegítheti. Ezzel egyidőben figyelmezteti a szakácsot is, ha elmulasztott valamit.
 
Az automatikus porszívó, amely tudná, hogy jelenleg nincs dolga a konyhában, de később lesz, előbb a nappalit takarítaná ki.
 
Az emberek nagyon jók mások tevékenységeinek előre jóslásában, a számítógépek esetében azonban ez a tudás még gyerekcipőben jár.
 
A jellemző tevékenységeket előre tudja jósolni a szoftver, akár percekkel is
A jellemző tevékenységeket előre tudja jósolni a szoftver, akár percekkel is
 
A bonni Számítógép Tudományos Intézet, mely az egyetemhez tartozik, most bejelenthette első sikerét ezen a téren: olyan, önmagát tanító szoftvert fejlesztettek, amely megbecsüli egy jövőbeni tevékenység időtartamát és időzítését, megdöbbentő pontossággal.
 
A számítógép betanításához, úgymond „edzéséhez” 40 videót használtak a tudósok, melyeken az emberek különféle salátákat készítenek. A felvételek mindegyike 6 perces volt és nagyjából 20 különböző tevékenységet tartalmazott. Precíz részleteket tartalmazott arról is, mikor kezdődött egy akció és mennyi ideig tartott.
 
A számítógépe körülbelül 4 órán át „nézte” a salátás videókat. Így az algoritmus megtanulta, milyen tevékenységek követik egymást jellemzően a feladatok során és milyen sokáig tartanak. Minden séfnek kicsit más a stílusa és persze az összetevők is változnak a receptnek megfelelően.
 
Jürgen Gall elmondta: ezt követően tesztelték, milyen sikerrel tanult a program. „Szembesítettük a szoftvert olyan videókkal, melyeket korábban nem látott, de az új filmek is salátakészítéssel függtek össze. A számítógépnek meg lett mondva, mit láthat az egyik új felvétel 20-30 százalékában, s meg kellett jósolnia, mi történik a film további részében.”
 
„A pontosság 40 százalékos volt a rövid előrejelzési periódusokban, de csökkent, minél többet kellett volna a jövőbe néznie” – magyarázta Gall professzor.
 
A háromperces előrejelzésekben 15 százalékban igaza volt a szoftvernek, a tevékenységet és az időtartamot illetően is.
 
A hosszabb távú előrejelzésekhez azonban még sok munkára van szükség. A tanulmány csupán az első lépés az új tevékenységi területen.
 
 
László Adrienn

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.