2020. 06. 09. - 10:55

Komplett zeneszerzésre is képessé vált a mesterséges intelligencia

Komplett zeneszerzésre is képessé vált a mesterséges intelligencia
Az OpenAI bemutatta a Jukebox-ot, ami egy nyílt forráskódú mesterséges intelligencia alapú rendszer, ami komplett zeneszámokat tud kreálni zenével, dalszöveggel és énekkel együtt.

A Jukebox szinte az összes zenei műfajból gyűjtött adatokat, hogy minél színesebb és változatosabb stílusban tudjon zeneszámokat létrehozni. Az így létrehozott dalok sok esetben nagyon hasonlítanak az eredeti előadó(k) stílusára, de ez még természetes, hiszen a mesterséges intelligencia azokból az adatokból tud építkezni, amelyekkel kiképezték.

A módszer hasonlít azokra a hálózatokra, amik egy festmény vagy más műalkotások stílusát alkalmazzák egyik képről a másikra. A Jukebox is úgy működik, hogy kitalálja, miként lehet utánozni egy zene stílusát és műfaját. Sőt, még arra is kísérletet tesz, hogy az egyes énekesek lírai előadásmódját és éneklési stílusát újratervezze. Az eredmény pedig magáért beszél: íme egy lista, ami a Jukebox által szerzett dalokat tartalmazza.


Zeneszerzésre is alkalmas a mesterséges intelligencia


A Jukebox fejlesztőinek leírása alapján a cél az, hogy megmutassák: modelljeik által elő lehet állítani dalokat különböző műfajokból, legyen az például rock, hip-hop vagy éppen jazz. A rendszer a dallamok, a ritmus, a kompozíció és a hangszerek mellett még az énekhangokat és a stílust is létre tudja hozni a zenékhez.

Zeneszerzésre is alkalmas a mesterséges intelligenciaAhogy a fenti lejátszási listán látható, a mesterséges intelligencia már olyan nagy előadók stílusát átvéve szerzett saját zenét, mint például Céline Dion, Frank Sinatra vagy Ella Fitzgerald. De természetesen nem csak az a lényeg, hogy az MI hogyan tud másokat utánozni. A hosszú távú elképzelések szerint a jövőbeli iterációk vadonatúj zeneszámokat fognak eredményezni, amelyek bár nagy nevű előadók művein alapulnak, de nem lehet majd megmondani, hogy a zeneszám ténylegesen az adott előadó alkotása-e, vagy az MI hozta létre.

Egyelőre nem érdemes arra számítani, hogy a zenei slágerlistákon megjelennének ezek a gépi tanulás útján generált pszeudo-zenék. Sőt, még a felhasználók számára sem érhető el a szolgáltatás, többek között azért, mert jelen fázisában a rendszer kb. 9 óra alatt generál le egyetlen percnyi zenét. De a fejlesztések gőzerővel folynak, így csak idő kérdése, mikor próbálhatja ki bárki a mesterséges intelligenciára épülő zeneszerzést.

- Varga Viktor -

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.