2021. 09. 24. - 09:30

Már arcmozgásokkal is használhatják Android telefonjukat a fogyatékkal élők

Már arcmozgásokkal is használhatják Android telefonjukat a fogyatékkal élők

Akár felhúzott szemöldökkel vagy mosollyal, kihangosítva is kezelhetik Android-alapú okostelefonjukat mostantól a fogyatékkal élők – jelentette be a Google.

Meghökkentő újítás: a Google bejelentése szerint Android-alapú okostelefonjaikat mostantól csupán gesztusokkal is használni tudják a fogyatékkal élők.
 
Egy szemöldök felvonással, egy mosollyal kéz nélkül is képesek kezelni a készüléket, akiknek fizikai vagy beszédbeli problémáik vannak.
 
Mindezt két új eszköz tette lehetővé, melyek segítségével az okostelefonokon működnek az előlapi kamerák és a gépi tanulás, érzékelve az arc- és a szemmozgásokat. Olvasd el: Mesterséges intelligencia - Embert öltöztet egy vadonatúj algoritmus
 
Arcmozgásokkal is kezelhetővé válnak az Android okostelefonok
Arcmozgásokkal is kezelhetővé válnak az Android okostelefonok
 
A felhasználók mosollyal, szemöldök felhúzással, szájuk kinyitásával, balra, jobbra vagy felfelé nézéssel feloldhatják a telefon képernyőjét, majd kiválaszthatnak egy menüpontot, feladatot.
 
„Ahhoz, hogy az Android mindenki számára elérhetőbb legyen, új eszközöket hoztunk létre, melyek egyszerűvé teszik a telefon vezérlését és a kommunikációt arcmozdulatokkal, gesztusok segítségével is” – közölte a Google. Olvasd el: Gondolatok mozgathatják a protéziseket?
 
Az amerikai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (CDC) becslései szerint csak az Egyesült Államokban 61 millió felnőtt él fogyatékkal. Ez arra késztette a Google–t, illetve riválisait, az Apple-t és a Microsoftot, hogy elérhetőbbé tegye termékeit és szolgáltatásait. 
 
„Az emberek naponta használnak hangutasításokat, illetve kezüket, hogy telefonjukat kezeljék. Ez azonban nem mindig lehetséges olyan emberek számára, akik súlyos motoros- és beszédbeli fogyatékossággal élnek – fejtette ki a technológiai óriás egy blogbejegyzésében. Olvasd el: Felfújható robotkéz segít az amputáltaknak
 
Ahhoz, hogy az ő mindennapjaikat is könnyítsék, szükség volt néhány módosításra. A változtatási igénynek két új funkció lett az eredménye, az egyik a Camera Switches, mely lehetővé teszi az emberek számára, hogy az arcukat használják az ujjlenyomatok és érintések helyett az okostelefonok vezérléséhez.
 
A másik a Project Activate, egy új Android-alkalmazás, mely azt segíti elő, hogy e mozdulatokkal elindítsanak egy műveletet, például a telefon lejátsszon egy rögzített kifejezést, szöveget küldjön vagy hívást kezdeményezzen.
 
„Mostantól lehetővé vált, hogy bárki szemmozgásokat és arckifejezéseket használjon a telefonján történő navigáláshoz – a kéz és a hang alkalmazása mellett” - közölte a Google.
 
Az ingyenes Aktiválás applikáció egyelőre Ausztráliában, Nagy-Britanniában, Kanadában és az Egyesült Államokban érhető el a Google Play áruházban.
 
 
L.A.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.