2021. 07. 18. - 08:00

Meghökkentő technológia - A világ első űrhotelje 2027-ben nyitna

Meghökkentő technológia - A világ első űrhotelje 2027-ben nyitna

Megkezdi a világ első űrszállodája építését 2025-ben – jelentette be egy kaliforniai startup vállalat. A hotelben minden megtalálható lesz, ami átlagos szállóban, s nagyjából 400 vendéget tud majd fogadni.

Megdöbbentően fejlődik a technológia – ezt az is bizonyítja, hogy immár karnyújtásnyira került az első űrhotel megnyitása.
 
A kaliforniai székhelyű Orbital Assembly Corporation startup cég bejelentette, hogy 2025-ben megkezdené az űrszálloda építését.
 
A voyager állomáson – vagyis egy, 2027-ben már működőképessé váló új űrállomáson – belül a hotel ugyanúgy rendelkezne éttermekkel, fürdővel, mozival és számos szobával, mint bármelyik másik. A tervek szerint 400 vendéget tudna fogadni. Olvasd el: Már lehet helyet foglalni az űrballonba
 
2027-ben nyitna az első űrhotel - minden szokványos szolgáltatással
2027-ben nyitna az első űrhotel - minden szokványos szolgáltatással
 
„A voyager állomás tervezett pályája és magassága 97 fok és 500-550 kilométer – tudatta az Orbital Assembly Twitter posztjában. - Ez egy napszinkron poláris pálya, mely csökkenti a hőterhelést és szinte folyamatosan lehetővé teszi a napenergia-termelést. Vagyis, a pálya romlása és az űrhulladékok kockázata minimális lesz.”
 
A voyager állomáson a szakemberek több mint 11.600 négyzetméternyi lakható területet terveznek, modulokban és átjárható csövekben. Teljes átmérője 200 méter lenne, becsült tömege 2418 metrikus tonna, míg térfogata 51.104 m3. Olvasd el: Bemutatta megújuló energiájú, üvegaljú vonatát Kína
 
Lakóhelynek 24 modult terveznek, mindegyik 12 méter átmérőjű és 20 méter hosszú lenne. Minden modul összesen 500 m2 lakható felületet kínálna, 3 emeleten.
 
Legalább 12 modulban gondolkodnak a szállodai szobákat illetően. Természetesen itt is lesznek különféle típusok: 126 m2 luxus lakosztály, 62 m2 luxus szoba és 30 m2 standard szoba várja a látogatókat. Az űrszállóban várhatóan legfeljebb 316-440 ember fér majd el, a modul végleges konfigurációjától függően.
 
A voyager állomás kifejlesztése során a szakemberek nem új technológiákat szeretnének kifejleszteni, hanem azokat használnák, amelyek már most rendelkezésre állnak.
 
 
Fotó: Orbital Assembly Coorporation
 
L.A.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.