2021. 04. 09. - 08:44

Mesterséges intelligencia költözött a Samsung mosógépeibe

Mesterséges intelligencia költözött a Samsung mosógépeibe
A Samsung április 6-án mutatta be a legújabb generációs okosmosógépeit, amiben számos prémium funkció kapott helyet, köztük olyan is, aminek alapját a mesterséges intelligencia biztosítja.

Indiában debütált a Samsung új mosógépcsaládja, ráadásul rögtön kétnyelvű funkcióval, vagyis az ottani felhasználók hindi és angol nyelven egyaránt használhatják a masinákat. A gyártó szerint ez az első olyan mosógép, ami ilyen képességgel rendelkezik.

A teljesen automatikus elöltöltős mosógépek a Samsung új irányvonalának részét képezik. Ellátták őket a Samsung saját EcoBubble és QuickDrive technológiájával, amelyek együttesen segítenek időt és energiát megtakarítani, sőt, 45%-kal jobb szövetkezelést biztosítanak a korábbi modellekhez képest. Ezek a modellek Hygiene Steam technológiával is bírnak, amelynek hála rendkívül hatékonyan lehet a szennyeződéseket eltávolítani, miközben a baktériumok és allergének 99,9%-a is elpusztul.

A frissen bemutatkozott modellek mesterséges intelligencia (MI) funkciókkal szerelkeztek fel, ezáltal testreszabott mosási folyamatot kínálnak. Az MI megtanulja és megjegyzi a mosási szokásokat, és javaslatokat tesz a leggyakrabban használt mosási formákra. Emellett biztosítja a ciklusok személyre szabását és optimalizálását a felhasználó igényeinek és életstílusának megfelelően, hogy jobb mosási élményt lehessen elérni. Nem utolsó sorban ott az Auto Cycle Link funkció, ami kommunikál a szárítóval, hogy kiválassza a tökéletes szárítási folyamatot.


A mesterséges intelligenciát sem kell nélkülözni a Samsung új mosógépeinél


Az IoT-kompatibilis mosógépcsalád csatlakoztatható a Samsung intelligens eszközeihez, például a Galaxy okostelefonokhoz, a Samsung Smart TV-khez és a Family Hub hűtőszekrényekhez, valamint olyan hangeszközökhöz, amik az Alexa és a Google Home támogatását élvezik, hogy a felhasználók zökkenőmentesen, gyorsan és hatékonyan építhessék be a mosógépeket az otthoni okos ökoszisztémába.

A Samsung innovatív mosógépszériája vadonatúj dizájnt kapott, amely minimalista, felhasználóbarát és letisztult digitális interfésszel rendelkezik, a kezelés tehát gyerekjátékká vált. A masinák 5 csillagos energetikai besorolást kaptak, és kiérdemelték a BEE, vagyis az indiai energetikahatékonysági hivatal tanúsítványát is. Az energiával való spórolás egyik eszköze a digitális inverter technológia, ami biztosítja, hogy a mosógépek egyrészt kevesebb energiát fogyasszanak, másrészt kisebb legyen a zajkibocsátásuk.

Az új mesterséges intelligenciával rendelkező mosógépmodellek árai 35.400 indiai rúpiától, azaz nagyjából 143.000 forinttól indulnak, és minden indiai kiskereskedelmi partnernél elérhetővé váltak április 6-tól. Egyes modellek online is megvásárolhatók az Amazon.in és a Flipkart oldalán, illetve a Samsung hivatalos online boltjában, a Samsung Shop-ban.

- Varga Viktor -

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.