2018. 04. 29. - 12:36

MI használatával tör az élre egy kínai startup

MI használatával tör az élre egy kínai startup
Kínai cég lett a világ legértékesebb vállalata, miután mesterséges intelligenciát használ a valós idejű kameramegfigyeléshez. A SenseTime elsődlegesen a rendőrségnek fejleszti a szoftvert.
Az automatikus megfigyelést kifejlesztett kínai startupba 600 millió dollárt fektettek be, így a cég értéke 4,5 milliárd dollárt értékűre nőtt, ezzel megelőzte az élen járó, szintén kínai Alibabát. Ez a hír több okból is jelentős. Egyrészt alátámasztja azt, hogy Kína folyamatosan pénzt fektet be a mesterséges intelligenciába mind állami, mind vállalkozói szinten. Sokan nagy érdeklődéssel figyelik a Kína és Amerika között folyó versenyt, melyben az ázsiai ország egy orrhegynit vezet most.
 
 
A kínai SenseTime intelligens kameramegfigyelő szoftvert fejlesztett ki
A kínai SenseTime intelligens kameramegfigyelő szoftvert fejlesztett ki
 
 
A startup fellendülése azt is mutatja, hogy a képelemzésbe befektetett mesterséges intelligencia az egyik legnagyobb hasznot hozó terület.  Több kínai cég is felismerte már ezt: az OPPO és Vivo fejlesztette az okostelefonjaik kameráit, Kína legnépszerűbb mikroblogja, a Weibo is AR szűrőket kínál a felhasználóknak, illetve a Huanbei és a Rong360 személyazonosság-ellenőrzést biztosít a hazai pénzügyi és kiskereskedelmi alkalmazások számára.
 
MI használatával tör az élre egy kínai startup
A kínai startup legjobb szolgáltatása az arcfelismerés és nyomonkövetés
 
 
A SenseTime tájékoztatása szerint már 400 ügyfele van, legjobb szolgáltatása az arcfelismerés és nyomonkövetés. A cég közölte, hogy Kína harmadik legnagyobb városának, Guangzho bűnügyi adatbázisának fotóiból több mint kétezer gyanusítottat talált meg és közel száz ügyet oldott meg.
 
Takács Dalma

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.