2019. 01. 03. - 18:50

A beszélgetésre épülő mesterséges intelligenciával erősít a Microsoft

A beszélgetésre épülő mesterséges intelligenciával erősít a Microsoft
Az emberi beszélgetés leutánzására, valamint az emberi kérdések és válaszok megértésére fókuszál a Microsoft a mesterséges intelligencia terén, és ennek egyik csalhatatlan jele az, hogy felvásárolta a terület egyik jelentős szereplőjét, a XOXCO nevű szoftvercéget.

A párbeszédet folytató mesterséges intelligencia (Conversational AI) egy új és izgalmas irányt jelent az üzleti kapcsolatokban, legyen szó a munkatársakkal vagy az ügyfelekkel folytatott kommunikációban. A Gartner elemzése szerint 2020-ra az ilyen beszélgetésre épülő mesterséges intelligencia a nagyobb, vásárlóközpontú cégek 50%-ánál már egy elérhető funkció lesz, ezzel növelve a vállalati kommunikáció, illetve a munkafolyamatok optimalizálásának hatékonyságát.


A Botkit nevű mesterséges intelligencia alapú
chatbot készítőjével lépett együttműködésre a Microsoft


A Microsoft is ennek a modern fejlődésnek a része kíván lenni, többek között ez az oka annak, hogy nemrég felvásárolta a XOXCO nevű szoftvercéget, hogy ezzel pumpáljon erőt a Conversational AI-alapú fejlesztésekbe. A XOXCO ennek a területnek az egyik jelentős képviselője, hiszen már 2013 óta foglalkozik ilyen jellegű szolgáltatások előállításával.

A Botkit nevű mesterséges intelligencia alapú chatbot készítőjével lépett együttműködésre a MicrosoftA XOXCO nevéhez köthető például a Howdy, az első kereskedelmi forgalomban is elérhető bot, amely a Slack kommunikációs platformján segíti például a meetingek, találkozók szervezését. Szintén a XOXCO alkotta meg a Botkit-et, ami a GitHub többszázezer fejlesztőjének biztosít fejlesztői eszközöket a mesterséges intelligencia előnyeit kihasználva.

Az akvizícióval a Microsoft tovább erősíti azon törekvését, hogy a mesterséges intelligencia még nagyobb kör számára váljon hozzáférhetővé, valamint még értékesebbé - legyen szó egyénekről, vállalkozásokról vagy egyéb szervezetekről. A XOXCO-val való együttműködés az intelligens technológiát ötvözi az emberi találékonysággal, és az így kifejlesztett Conversational AI-alapú funkciók jó eséllyel komoly változásokat hoznak a jövőben a kommunikáció terén.

- Varga Viktor -

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.