2021. 09. 25. - 11:14

Intelligens okosszemüveg gyártásán dolgozik a Xiaomi

Intelligens okosszemüveg gyártásán dolgozik a Xiaomi
A kínai elektronikai óriás Xiaomi nemrég a honlapján számolt be egy viselhető koncepcióeszköz fejlesztéséről Xiaomi Smart Glasses néven. Az eszköz formája olyan, mint egy hagyományos szemüvegé, és önálló eszközként, nem pedig okostelefon-perifériaként kívánják használni.

A Xiaomi a közleményében kifejti, hogy az okosszemüveg megalkotásával a vállalat egy olyan eszközt tervez előállítani, amely bizonyos területeken helyettesítheti az okostelefont. Tehát olyat, amelyet nem kell zsebben vagy tokban hordani. Más hasonló eszközök az okostelefon-funkciókra, például a kiterjesztett valóságra építettek, de itt nem ez a helyzet.

A Xiaomi új szemüvege ugyanis bár okostelefonos képességekkel kívánja ellátni viselőjét (például e-mailek olvasása, képek készítése, hanghívásokra való válaszolás), de telefon nélkül. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a gyártó lemondott volna az AR-alkalmazások kínálatáról, hiszen a szemüvegükhöz tartozik egy olyan alkalmazás, amely segít vezetés közben eligazodni a felhasználóknak, és egy másik, amely lefordított szöveget helyez a lencsére.

Az okostelefon-szerű szolgáltatások biztosítása érdekében a Xiaomi egy apró, négymagos ARM processzor beépítésével kezdte a munkát, amely elég kicsi ahhoz, hogy beférjen a keretbe, és az Android egy testreszabott verzióját futtassa.


Átveheti egy szemüveg az okostelefon szerepét a jövőben? A Xiaomi már dolgozik rajta!

Az oldalára gombokat is tettek a vezérléshez, például a miniatűr 5 megapixeles kamera és a még apróbb mikrofon működtetéséhez, de ellátták az eszközt Wi-Fi-vel, Bluetooth-szal és természetesen akkumulátorral is.

Az új szemüveg igazi sztárja azonban a microLED kijelző - ez hullámvezető technológián alapul, és a hozzá tartozó chip mindössze 2,4 x 2,02 milliméter méretű, 4μm méretű pixelekkel.

A Xiaomi magyarázata szerint a hullámvezető technológia úgy működik, hogy a lencse elülső részén lévő rácsszerkezeten keresztül érkező fény megtörik. Ez lehetővé teszi a fény emberi szembe irányítását, ami nagyon éles, tiszta és világos képeket, illetve képadatokat eredményez.

Sajnos egy ilyen rendszer lekicsinyítéséhez kompromisszumokra volt szükség, és az egyik ilyen, hogy az intelligens szemüveg monokróm, vagyis csupán zöld színben képes adatokat és képeket megjeleníteni. Másik "hiányosság", hogy az információ csak az egyik szemüveglencsén jelenik meg.

Az viszont mindenképpen dicséretes, hogy a felhasznált 497 alkatrész ellenére az egész eszköz mindössze 51 grammot nyom, így a viselése kényelmes, és nagyon hasonlít egy normál szemüvegéhez.

A Xiaomi azt is megjegyzi, hogy az okosszemüveg egyelőre csak koncepció, így nem világos, hogy a vállalat tervezi-e ténylegesen gyártani és árusítani.

V.V.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.