2022. 05. 10. - 09:19

Melyik telefont válasszam fotózáshoz?

Melyik telefont válasszam fotózáshoz?
Bizonyos időszakonként kénytelenek vagyunk a jól bevált, régi mobilunkat lecserélni, és másikat vásárolni. Ennek persze több oka is lehet. Idővel elavultnak érezzük a régi telefonunkat, hiszen a gyári frissítések egy idő után megszűnhetnek.
Előfordulhat, hogy bizonyos alkalmazásokhoz, játékokhoz egyszerűen kevés lesz a telefon hardvere. Megeshet, hogy már nem vagyunk kibékülve a tárhellyel, folyamatosan „legózunk” a telefonon lévő fileokkal, appokkal. Egy másik gyakori ok, hogy egy balul sikerült mozdulat folyamán a telefon sajnos úgy landol a földön, hogy örökre búcsút inthetünk neki.
 
 
Szerencsésebb esetben csak a kijelző jár pórul, de üzleti megfontolás alapján sokszor még ilyenkor is célszerűbb inkább egy új készülékbe beruházni, mint a régi, elavult készülék javíttatásába fektetni a pénzünket. Vásárlás előtt azonban rengeteg időt eltölthetünk a neten, különféle fórumokat, teszteket, paramétereket bogarászva, hogy a lehető legjobb megoldást válasszuk.
 
Egy balul sikerült mozdulat folyamán a telefon sajnos úgy landolhat, hogy búcsút i inthetünk neki.
 
Ha nem tartozunk az impulzív vásárlók csoportjához, akkor számos technikai jellemzőt megvizsgálunk ilyenkor. IOS vagy Android? Ezt a döntést általában a már meglévő „gépparkunk” határozza meg. Nyilván érdemesebb például az Apple mellett voksolni, ha tele van az otthonunk Apple eszközökkel. A tárhely, processzor, memória mellett sokszor a telefon mérete is döntő paraméter lehet. Van aki a kisebb, könnyű készülékeket részesíti előnyben, míg vannak, akik a nagyobb kijelző méreteket preferálják.
 
 
Egy dolgot azonban mindenki előtérbe szokott helyezni, mégpedig a kamera típusát. Hiszen mindennapjainkban a telefonunk mindig kéznél (vagy inkább kézben) van, így életünk emlékezetes pillanatait ezzel örökítjük meg. Videó, vagy fotó, mindent dokumentálunk, legyen az kirándulás, a gyermek első lépései, pontyrekord, új frizura, stb… A megapixel azonban csak egy része egy kamera (vagy kamerarendszer) összképének, fotózhatunk akkorában, hogy óriásplakátra is mehetne a kép, de biztos, hogy pont erre akarjuk használni a telefont? Lássunk egyet-egyet az iOS és az  Android táborából induló versenyzők közül, néhány kamera jellemzővel!
 
Apple iPhone 12 Pro Max
 
A már meglévő almás eszközökhöz egyértelműen ez dukál, mivel ez a környezetével kompatibilis. Sokat nem is kell beszélni róla, viszont nézzük, mit tud a fotózás szempontjából.
 
Az előlapi selfie kamera 12 MP-es (12 MP, f/2.2, 23 mm (széles látószögű), 1/3.6) videót 4K@24/30/60 fps, 1080p@30/60/120 fps-el készít, HDR videót is tudunk vele rögzíteni.
 
A hátlapon elhelyezkedő kamerák az alábbi jellemzőkkel bírnak: 12 MP-es széles látószögű (f/1.6, 26 mm, 1.7µm, dual pixel PDAF, sensor-shift stabilizálással – szakzsargonnal élve: ez az IBIS).
 
A telefotó lencséje 12 MP-es (f/2.2, 65 mm, 1/3.4″, 1.0µm, PDAF, OIS, 2.5x optikai zoommal), illetve ezt egy 12 MP-es ultraszéles (ultrawide) látószögű kamera követi (f/2.4, 120˚, 13 mm, 1/3.6″).
 
A telefon fel van továbbá szerelve egy TOF 3D LiDAR mélységérzékelő szkennerrel, mely a tárgyak távolságát tudja meghatározni, így képes az előtérben és háttérben látható dolgokat megkülönböztetni és külön kezelni. Akad még itt továbbá egy Dual-LED villanóvaku. Videót 4K@24/30/60fps, 1080p@30/60/120/240 fps-el képes rögzíteni, és 10‑bites HDR, Dolby Vision HDR kezelésére is képes 60 fps-ig. Az összhatás: fantasztikus képek és videók.
 
Összhatás - fantasztikus képek és videók
 
Samsung Galaxy S21 Ultra 5G
 
Már a selfie kamerája is extrém felbontással rendelkezik. Ez 40 MP-es (f/2.2, 26mm, széles látószögű, 1/2.8″, 0.7µm, PDAF). A hátlapi kamera 108 MP-es (f/1.8, 24mm, szintén széles látószögű, 1/1.33″, 0.8µm, PDAF, Laser AF, OIS). Ez már nemcsak hobbi célra használható, a hatalmas felbontás miatt komolyabb munkákra is alkalmas. A gigantikus felbontás mellé pedig természetesen extra nagy digitális zoom is jár! Nincs olyan apró részlet, ami elbújhatna. Emellett még egy 10 MP-es periszkópos telefotó kamera is helyet kapott rajta (f/4.9, 240mm, 1/3.24″, 1.22µm, dual pixel), és egy 10 MP-es telefotó (f/2.4, 72mm, 1/3.24″, 1.22µm, dual pixel PDAF, OIS, 3x optical zoom). Itt még nincs vége, ugyanis akad még rajta egy 12 MP-es ultraszéles látószögű lencse (12 MP, f/2.2, 13mm, 1/2.55″, 1.4µm, dual pixel PDAF, Super Steady video).
 
Videó felvételeket akár 8K@24 fps-sel is készíthetünk vele, de 4K@60/30 fps-sel vagy 1080P@240/60/30 fps-sel, akár 720P@960 fps-sel is „forgathatjuk a filmet”. Nem is akármilyet, mert HDR10+ minőségben, sztereó hanggal örökíthetjük meg életünk fontosabb élményeit. Az eredmény: lélegzetelállító fotók, gazdag színtelítettséggel, és persze szuper videók. Kell ennél több?
Ahhoz, hogy a telefon kamerájának képességeit „terepen” kimaxoljuk, szükségünk lesz néhány kiegészítőre is.
 
Ilyen például:
  • A szelfibot, hogy néha a fotós is szerepeljen a képeken.
  • Praktikus lehet egy power bank, hogy ne maradjunk le a fontos pillanatokról, mert már csak 5%-on van a telefon akksija.
  • Jól jön egy masszív, ütésálló tok, hogy ne járjunk pórul, ha az alkotás hevében kicsúszna a kezünkből a drága telefon.
Fontos azonban minden kiegészítő esetében informálódni arról, kompatibilis-e a készülékünkkel!
 
J.M

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.