2018. 11. 20. - 19:18

Mesterséges intelligenciát és új animációkat hozott a Google az AR Sticker-ekbe

Mesterséges intelligenciát és új animációkat hozott a Google az AR Sticker-ekbe
A Google újradolgozta és továbbfejlesztette az AR Sticker, vagyis a kibővített valóságra épülő animációs termékcsomagját, és immár a mesterséges intelligencia alapú javaslatok is elérhetővé váltak.

A Pixel 3 okostelefonnál lesz elsőként elérhető a Google kamerájának új funkciója, ami a Playground, vagyis játszótér nevet viseli. Ez egy új mód a fényképezésre, hiszen lényegében arról szól, hogy a kamera által valóságos játszótérré alakíthatjuk a minket körbevevő világot, kezdve azzal, hogy szuperhősöket, mesefigurákat, egyén animációkat helyezünk el benne. Ráadásul az önkifejezés elősegítése érdekében a mesterséges intelligencia javaslatokat is ad az animációkhoz.


A Google Playground a Google egyik új mesterséges intelligencia fejlesztése


Az új képességnek hála olyan fényképeket és videókat is lehet készíteni, amelyeknél a Playmoji karakterek reagálnak egymás jelenlétére, mozdulataira és tevékenységeire. Ráadásul saját vicces képfeliratokat vagy matricákat is lehet tenni a kész fotókra és videókra, amik a Gboard billentyűzetről érhetőek el. Mindez nem csupán a hátlapi, hanem az előlapi kamerával is megvalósítható, sőt, szelfik lövésekor a Playmoji karakterek reagálnak az arckifejezéseinkre.

A Google Playground a Google egyik új mesterséges intelligencia fejlesztéseA Google mindemellett bemutatta az úgynevezett Lens Suggestion funkciót, és a fő Pixel kameráknál már rendelkezésre is áll. Ennek hála elég a kamerát ráirányítani valamire, például egy telefonszámra, amit aztán egyetlen nyomással fel lehet hívni vagy el lehet menteni. De ugyanilyen módon emailt is lehet küldeni például egy szórólapon szereplő címre, vagy éppen a Google Térkép alkalmazásban megnyitni egy címet.

A Google Lens és a Playground először a Pixel 3 okostelefonban lesz elérhető valamikor a közeljövőben, de később a Pixel 1 és 2 telefonok is megkapják ezeket a hasznos és szórakoztató tulajdonságokat.

-W-

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.