2019. 11. 18. - 12:50

A sörfagylalt az új szenzáció

A sörfagylalt az új szenzáció

Meglepő újdonságokkal is megismerkedhetnek az érdeklődők a februárban, Németországban megrendezendő Gelatissimo szakvásáron, melynek szakmai tájékoztatóját novemberben tartották Budapesten.

Tél végén minden esztendőben megrendezik a Gelatissimo vásárt Stuttgartban – a 2020. február 14 és 19. között sorra kerülő esemény kapcsán már megtartották a szakmai tájékoztatót Budapesten, november 7-én.
 
Astrid Ehm, a kiállítás kommunikációs igazgatója elmondta: az Alpoktól északra ez nevezhető az egyetlen szakkiállításnak kézműves fagylalt-témában.gelatissimo_1
 
A kiállításon találkozhatnak egymással a fagylaltkészítő mesterek, a cukrászdák, kávéházak és kávézók tulajdonosai, s tapasztalatokat is cserélhetnek egymással – adta hírül a turizmusonline.hu.
 
Természetesen kóstolásra is van lehetőség, megismerkedhetnek az új fagyitrendekkel, alapanyokkal, díszekkel és kellékekkel.
 
A szakkiállítók 115 ezer négyzetméteren cserélhetnek eszmét, s ekkor tartják a négynapos Grand Prix Gelatissimo-versenyt is.
 
Ebben az esztendőben a vegán és cukormentes fagylaltok készítésének módjai, technikái kerülnek leginkább terítékre – írta meg a turizmusonline.hu.
 
A tárlat zárónapja február 19-én lesz, ez az Intercoppa verseny napja, amikoris a 2020-as Grand Prix Gelatissimo háromnapos versenyfolyam napi nyertesei, illetve a korábbi esztendők díjazott döntősei vesznek részt.
 
Ezen a megmérettetésen az kapja a legnagyobb elismerést, aki a legkiválóbban készíti és kínálja majd a jövő év nagy fagyislágerét, a sörből készült fagylaltot.
 
Fotó: messe-stuttgart.de
 
L.A.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.