Celebritate
RegisztrációHozzászólások
Belép
B. Tóth László menüje - Hal a tortán
2008. szept. 29., hétfő, 19.32.44
A lemezlovas remek vacsorát produkált, finom ételek és jó hangulat jellemezte partiját, sőt különleges volt maga a terítés is!
Vörösboros marhapörkölt tarhonyával

Hozzávalók:

1 kg marhalábszár
25 dkg vöröshagyma
1 db TV paprika
1 db paradicsom
2 dl száraz vörösbor
10 dkg füstölt szalonna
ízlés szerint: só, bors, pirospaprika, őrölt kömény

összesen: 2369 kcal (6 adag), 1 adag 394 kcal

 

Elkészítés:

A füstölt szalonnát kis kockákra vágjuk, kisütjük, a szalonnapörcöt kiszedjük. A szalonna zsírján az apróra vágott vöröshagymát megfonnyasztjuk, majd rátesszük a kis kockákra vágott zöldpaprikát és a paradicsomot. Addig pároljuk, amíg zsírjára sül. Annak érdekében, hogy sűrű, tartalmas szaftot kapjunk, a pörköltalapot kis vízzel újból felöntjük, és visszapároljuk. Félrehúzzuk a tűzről, megszórjuk pirospaprikával. A marhahúst kockákra vágjuk, rátesszük a hagymás alapra. A húst fehéredéséig pirítjuk, sózzuk, meghintjük őrölt köménnyel, és aki úgy szereti, kevés őrölt borsot is adhat hozzá. Ezután a pörköltet fedő alatt addig főzzük, amíg a hús félig megpuhul. Általában nem szükséges vizet önteni alá, mivel a hús enged annyi vizet, amennyi kell. Ha a hús már félpuha, beleöntjük a bort, és készre főzzük. Ha a szaft nagyon elfőne, vízzel vagy vörösborral folyamatosan pótoljuk. Elkészítjük a tarhonyát, melynek a tetejét megszórjuk a szalonnapörccel. Ha szezonja van, savanyúságként kovászos uborkát adunk hozzá.

 

 

 

B. Tóth László: szado-mazo jelmez és szappanopera - Olvasd el a cikket!


Szólj hozzá a fórumon! MCOnet Fórum

További étterem – gasztronómia ajánlatok: etterem.mconet.biz


Szóljon hozzá!
Belépés

Szépségverseny
Megosztás
| Több...

Bulvár, Celeb
Csábi Bettina válaszol Réka válaszol Szűcs Sándor válaszol Norbi válaszol Szexológus válaszol Címkefelhő Hozzászólások
Profibox hírek
Hitel, befektetés
Sport hírek Technika Társkereső
közösség
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz

www.web-top.biz