2016. 06. 20. - 15:30

Bűnöző leveles sajttal és sonkával!

Bűnöző leveles sajttal és sonkával!

A leveles tészta kifejezetten nem a diétás finomságok közé tartozik, de néha tehetünk kivételt: lehet egy kicsit bűnözni! Töltsük meg sajttal és sonkával – isteni kombinációt kapunk és sokkal jobb, mint a bolti!

Úgy néznek ki, akár a forró zsebecskék, ízük pedig isteni! Ha olykor rávetemedünk egy kis bűnözésre, próbáljuk ki ezt a finom sós leveles tésztát. Ezek a változatok éppoly csalogatóak tudnak lenni, mint az édes változatok, sőt!

Lássuk, mi mindent kell hozzá beszereznünk!

Rétes töltelék

A kivágott alsó lapokra szórjuk rá a tölteléket

Hozzávalók:

Két lap fagyasztott leveles tészta, a csomagolás utasításai szerint felolvasztva; 2 evőkanál mindenre jó liszt, a ragadás elkerülése végett; 1 és fél csésze reszelt sajt; 8 és fél dkg felkockázott sonka; 1 nagy darab tojás, enyhén felverve.

Az alábbi összetevőkből 6 darab levels tésztás süti készíthető. 

Melegítsük előre a sütőt 200 fokra. Szórjuk meg a munkafelületet egy kevés liszttel és tekerjük ki az egyik leveles tészta lapot.

Vágjuk hosszában 3 egyenlő méretű csíkra a tésztát, ezután keresztben is vágjuk el mindegyik csíkot, hogy 6 egyforma téglalapot kapjunk. Ugyanezt csináljuk meg a másik tésztalappal is.

Illesszük össze őket, az egyik az alja, a másik a sütemény felső része lesz majd. Ideális esetben az alsónak egy kicsit vékonyabb kell lennie, mint a felsőnek.

Rétes készítése

Illesszük a tészta csomagocskára a tetejét, nyomjuk meg villával a széleket

A felső részek széleit kenegessük kissé meg vizes ecsettel, majd a téglalap közepére illesszünk egy kis sonkát és sajtot, de hagyjunk helyet a szélekig. Majd fektessünk rá a tetejére szánt lapot, a végeket nyomjuk meg egy kicsit, hogy teljesen magukba zárják a tölteléket.
A felesleges részeket nyugodtan vágjuk le villával!

Ha mindegyik téglalap formát megtöltöttük, tegyük 15 percre őket a fagyasztóba. Ezután rakjuk a sütőbe és süssük 20-25 percig, amíg meg nem emelkednek kissé és aranybarnássá nem válnak. Miután kivesszük, hagyjuk enyhén lehűlni és már fogyaszthatók is!

B.A.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.