2010. 01. 21. - 06:00

Cézár saláta

Friss, egészséges, könnyű, ráadásul finom!

Hozzávalók a pirított kenyérkockákhoz: 2 nagy gerezd fokhagyma, 3 evőkanál extra szűz olívaolaj, 2 csésze (0,5 liter) kenyérkocka francia bagettből vagy fehérkenyérből, só;
A salátához: 1 db tojás, 1 teáskanál Worchester szósz, 3 teáskanál frissen facsart citromlé, 1 gerezd zúzott fokhagyma, só, fél teáskanál őrölt bors, 1,5 teáskanál szardellapaszta vagy 4 db kis szardella, 1 teáskanál kapribogyó, 1 teáskanál dijoni mustár, 1/3 csésze (8 cl) extra szűz olívaolaj, 1/3 csésze (8 cl) reszelt parmezán sajt, 2 közepes fej római saláta.
A pirított kenyérkockák elkészítése: Vágjuk fel a kenyeret kb. 1,5 cm-es kockákra. A kés lapjával (vagy fokhagymanyomóval) préseljük össze a 2 nagy gerezd fokhagymát. Egy tálban keverjük össze a fokhagymát, az olívaolajat és a kenyérkockákat. Ízlés szerint sózzuk meg, keverjük addig, amíg a szósz egyenletesen bevonja a kenyérkockákat. Tegyük a kenyérkockákat tepsibe, egyenletesen terítsük el, és 350 fokra előmelegített sütőben pirítsuk aranybarnára.

A salátöntet elkészítése: A tojást tegyük forrásban lévő vízbe, és 45 másodpercig főzzük. Utána vegyük ki, és hagyjuk lehűlni. Préseljük össze a fokhagymát, és tegyük nem fémből készült keverőtálba. Adjuk hozzá az előzőleg összetört szardellákat vagy a szardellapasztát, a reszelt parmezán felét, a Worchester szószt, a citromlét, a kapribogyót, a mustárt és a héjától megtisztított tojást. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint. Folyamatos keverés közben lassan adjuk hozzá az olívaolajat, és keverjük simára az összetevőket (ha az olívaolajat túl gyorsan adjuk hozzá, akkor az kiválik).

A saláta elkészítése: Tegyük fa, üveg vagy műanyag (de nem fém) salátástálba a 3-5 cm-es kockákra felvágott salátát. Adjuk hozzá az öntet felét, keverjük össze. Adjuk hozzá a maradék öntetet, a maradék parmezán sajtot, a kenyérkockákat, és újra keverjük össze.
Forrás: www.receptmania.hu

Memo

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.