A tetejére:
porcukor
Elkészítése:
A barackokat néhány pillanatra forrásban lévő vízbe rakjuk, szűrőlapáttal kiemeljük, majd vékony héjukat lehúzzuk. Ezután a gyümölcsöt félbevágjuk, közben magját kiemeljük. A mag helyére 2-2 szem mandulát rakunk, és a barackot újra összeillesztjük. A margarint először magában, majd a cukor kétharmadával, meg a vaníliás cukorral keverjük habosra. A tojások sárgáját egyesével, azután a rumot kanalanként beledolgozzuk. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, a vége felé a maradék cukrot is hozzáadjuk. A liszt egyharmadát a margarinos masszára szitáljuk, a tojáshab egyharmadát rátesszük, óvatos mozdulatokkal összeforgatjuk. A többi lisztet és habot még két részletben, ugyanígy adjuk hozzá. A masszát egy kb. 35x25 centis, margarinnal kikent, belisztezett tepsibe simítjuk. A töltött barackokat rárakjuk, sőt egy kicsit a tésztába is nyomkodjuk. Előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 °C, légkeveréses sütőben 165 °C) kb. 40 perc alatt megsütjük. Ha kihűlt, úgy vágjuk szeletekre, hogy mindegyik közepére egy töltött barack jusson.