Rendezvény hírek

A 2014-es Sziget rekordokat döntögetett

Gerendai Károly, a Sziget Fesztivál főszervezőjének ismertetése szerint új látogatócsúcs született az idei rendezvényen: több mint 400 ezren buliztak a Szigeten.

Sziget Fesztivál 2014

 


Gerendai Károly, a Sziget Fesztivál főszervezőjeAz eddigi összlátogatószám a 2009-es Sziget fesztiválon volt a legmagasabb, 390 ezer. A főszervező felidézte, hogy korábban soha nem fordult elő, ami idén igen: még a fesztivál megkezdése előtt elfogytak a bérletek. Ráadásul a csütörtökre kiadható napijegyek mind elfogytak, így éjszaka kitették a teltház táblát a Sziget “kapujára”. 85 ezren buliztak aznap a Szigeten.

Idén több magyar jött a Szigetre, mint korábban. Az idei Sziget hetijegyeinek több mint 80 százalékát Nyugat-Európában értékesítették, az összlátogatottságban az elsősorban a napijegyeket preferáló magyarok aránya csaknem 50 százalékos.

2014-ben csökkent az ellátandók száma, és kevesebb bűncselekményt követtek el - mondták a rendezvény illetékesei. Szeles Géza, a fesztivál egészségügyi szolgálatának vezetője elmondta: hétfőtől vasárnap reggelig csaknem 1700 esetet láttak el; a leggyakrabban továbbra is végtagsérülésekkel fordultak hozzájuk, ezt követték a belgyógyászati, fül-orr-gégészeti és a szemészeti panaszok.


MTI/MCOnet

 

Minden adag gyümölccsel intelligensebb lesz a gyermek?

Minden adag gyümölccsel intelligensebb l...

Fogyasszunk gyümölcsöt a terhesség alatt és növeljük a baba magasabb intelligenciájának esélyét. Érdekes, hogy ha maguk a gyerekek esznek sokat belőle, az nem j...
Adele elfelejtette a saját szövegeit

Adele elfelejtette a saját szövegeit

Kénytelen volt elnézést kérni a közönségtől, mert összekeverte, melyik versszak következik. Adele Lisszabonban lépett fel éppen, amikor a különös eset történt.
30 millájába kerül West és Kardashian a testőrének

30 millájába kerül West és Kardashian a ...

Újabb probléma a sztárpár háza táján: Kim Kardashian és Kanye West több millió dollárra perli egykori testőrét, mert nem tett teljesen lakatot a szájára. Sőt, á...
8 jó ok, hogy elmenjünk tangózni!

8 jó ok, hogy elmenjünk tangózni!

A tangó egy igen szenvedélyes, drámát és érzékiséget ötvöző tánc. Argentína és Urugay határvidékéről származik, még az 1890-es évekből, de pár perc alatt magáva...
Angelina Jolie rosszabbul van

Angelina Jolie rosszabbul van

Sürgősen orvosra lenne szüksége a színésznőnek, ő mégsem hajlandó beismerni betegségét.
Khloe Kardashian: Mostmár tényleg elválok!

Khloe Kardashian: Mostmár tényleg elválo...

A csinos valóságshow sztár sokáig halogatta a döntését, pedig régóta tudja, hogy válni akar. Nagyon félt azonban attól, hogy férje, Lamar Odom összeomlik. Úgy t...
Jamie Oliver Étterem Budapesten

Jamie Oliver Étterem Budapesten

A híres tv sztár és séf májusban megnyitotta éttermét a budai Várban Jamie’s Italian néven. Meg lehet kóstolni a TV-ben látott Ételéket!
Arcmaszk kurkumával – csak be ne sárguljunk

Arcmaszk kurkumával – csak be ne sárgulj...

A kurkuma mágikus hatásairól már hallhattunk. Akár a reggeli smoothie-ba rakjuk bele, akár az arctisztítónkba alkalmazzuk, jól járunk vele. Készítsük el házilag...
Indul a Feszt!Eger

Indul a Feszt!Eger

Ebben az évben is megrendezik a nagysikerű eseményt, ahol tavaly több mint tíz ezer látogató volt.
Vilmos herceg féltékeny

Vilmos herceg féltékeny

Pletykák szerint nem fog sokáig tartani a hercegi pár házassága, ugyanis egyre több a probléma kettejük között.
< >