2017. 03. 19. - 09:21

Bábu Fesztivál a fővárosban

Bábu Fesztivál a fővárosban
Ebben az évben is megrendezésre kerül a már hagyománynak számító esemény, ahol a népmesék hősei kerülnek középpontba. 

 

Idén immár nyolcadik alkalommal veszi kezdetét a Bábu Fesztivál március 20. és 24. között. A rendezvény célja évek óta ugyanaz. Szeretnék évről évre az izgalmas és szórakoztató előadásokat bemutatni. Ebben az évben pedig friss előadásokkal készülnek, olyanokkal, melyeket még csak most mutatnak be először. 
 
Bábu Fesztivál a fővárosban
 
A Budapest Bábszínház színház-pedagógiai műhely is egyben, ahol többek között számos feldolgozó foglalkozás és gyerekbábszakkor is van. Március 21. napján egyébként ünnepelnek a határon túli magyarok is, ugyanis ez a Bábszínház világnapja. Ez alkalomból pedig számos program közül lehet majd választani, melyek mindegyikre megismételhetetlen és különleges. 
 
 
N.O.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.