2018. 05. 15. - 15:10

Domján Dóra nyerte a 30. Miss Alpok Adria Magyarországi döntőjét

Domján Dóra nyerte a 30. Miss Alpok Adria Magyarországi döntőjét
A jubíleumi versenyt szombaton tartották Bükfürdőn a Caramell Premium Resort szállodában. A magyarországi döntőn 15 gyönyörű lány versenyzett a továbbjutásért, akik az ország különböző megyéiből érkezte.
Az est díszvendége a város Polgármestere: Dr. Németh Sándor volt.
a Vas megyei önkormányzat nevében Marton Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke nyitotta meg a rendezvényt.
 
A Csillag Show Tánc Egyesület az Értékeink Birodalma című táncszínházi produkcióból Föld című koreográfiával kezdődött az est.
 
A versenyző lányok a Vulcano Energia pólóiban mutatták be megyéjük egy-egy nevezetességét.
 
Majd az Only One fürdőruhás bemutatkozás után Hudák Mariann magyar nemesi Díszruháiban , a mai modern ízléshez igazítva léptek a színpadra.
Ruhákról tudni érdemes: a Népi Iparművészeti Tanács és Lektorátus által zsűrizett egyedi,zsűri számmal ellátott, magyar polgári és nemesi viselet.
 
Míg a lányok átöltöztek addig Buch Tibor és Hegyi Balázs magyar dalokkal szórakoztatta a közönséget, illetve fellépett a Csillag-Show Táncegyesület  ( Monti csárdás) és a helyi néptánc csoport is  Dr. Pesovár Ernő Alapfokú Művészeti Iskola Tücsök csoportjának táncosai.
 
 
Minden versenyző több ajándékkal tért haza, többek között: megkapták a versenyen viselt fürdőruhát, Bük Város által felajánlott ajándékcsomagot,
a Caramell Premium Resort****superior ajándékait,  körömápolási ajándékcsomagot , MOTTO Fashion és Szonja Dudik ajándékutalványt és még számos felajánlást.

Különdíjak:
 
3 versenyző 100.000,- Ft értékű Portfolió fotózás és internet reklám menedzselés a Nice Országos VIP internetes magazinban.
Németh Zsófia
Putnóczki Zsanett
Domján Dóra
 
 
Fürdőruhában a 30. Miss Alpok Adria Magyarországi döntő versenyzői
 
 
 
3. helyezett:
Németh Zsófia (Komárom-Esztergom megye)
 
2. helyezett:
Mészáros Petra (Pest megye)
 
1. helyezett:
Domján Dóra (Veszprém megye)
 
 
Első 3 helyezett - 30. Miss Alpok Adria Magyarországi döntő
Nyugat.hu Szépe: Simon Virág
Képes nagyinterjú kapott a nyugat.hu-tól és
Egy nyakláncot  a HéVIPart "A természet csodái ékszerbe zárva „
Hungaria XL Magnum pezsgőt,  
a Büki Gyógyfürdő Zrt. ajándékcsomagot és wellnesz napot.
Grabler Attila által felajánlott portfólió fotózást.
 
Miss Alpok Adria Facebook oldalán elindult egy szavazás, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapta lett a Vulcano Energia különdíjasa: Sudár Liliána
L’oreal ajándékcsomag, Egy nyaklánc a HéVIPart felajánlásával
Hungaria XL Magnum pezsgőt kapott ajándékba. 
 
 
Szalagot Gagyi Levente Megyei képviselő a Vas Megyei Közgyűlés Civil és Társadalmi Kapcsolatok Bizottságának elnöke
Koronát Táborosi Dominika ( Miss Alpook Adria 2017) adta át.
 
A helyezettek sok ajándékot kaptak, többek között:
Vásárlási utalványokat,
L'oreal Professional ajándékcsomagokkal, egyéni smink oktatást , ékszer ajándékok, Hajhosszabbítást ,  Szalonszolgáltatás és termékeket Krizsán Győző mesterfodrászhoz.
Az első helyezett megkapta a Hudák Mariann által készített ruhát, amit viselt a versenyen.
Utazást, belföldi wellnesz hétvégét.
Hungaria XL Magnum pezsgő
 
 
Miss Alpok Adria Döntő támogatói:

Főtámogató: Vulcano Energia
Bük város,Caramell Premium Resort Superior,

Médiatámogató: Mconet International, nyugat.hu,  Trio Tv Dunántúl, Sárvár Rádió, Credo rádió


További támogatók:
Kristály Torony
Caramell Medical Center
Villa Rosato
Csillagshow Táncegyesület
The Roseland Company
Blue berry, Zao Bio cosmetic
Krizsán Stúdió
Primavera
Márka üdítőital
Stefanich Pincészet
Hungaria Pezsgő
Büki Gyógyfürdő Zrt.
Libri könyvesbolt Szombathely
L’oreal
Only One Bikini
Beatrix Bizsu
Motto Fashion
Szonja Dudik
Ashburry
Ötvös Ékszer
Bajor Panzió
Erla Villa
Krepsz Apartman
Belvárosi Creativ stúdió
Atifotography
GOLD Hair
Roberto Pizzésria
Kespub
Limuzin Szombathely
 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.