2014. 05. 19. - 10:53

Idén május végén rendezik meg a Gourmet Fesztivált

Idén május végén rendezik meg a Gourmet Fesztivált

  A Millenárison ebben az évben is rengeteg finomsággal találkozhatnak az érdeklődők, több mint száz kiállító készül a fesztiválra.

  A rendezvény 2014-ben is elhozza a legjobb hazai borokat, ételeket és süteményeket május 30. és június 1. között. A tavalyi évben a gulyás volt a középpontban. Idén a rakott krumpli lesz az az étel, amit minél változatosabban próbálnak majd elkészíteni a kiállítók. Az elmúlt év során 100 kiállító kínálta különleges finomságait, idén pedig ennél is többen lesznek. A rendezvényre több tízezer látogatót várnak.

 

Gourmet Fesztivál - 2013.

 

  Az eseményt Gerendai Károly álmodta meg, aki megtisztelőnek érzi, hogy sokan csak ezen a fesztiválon vállalnak vendégszereplést. A Gourmet egyébként nem túl régi, hiszen ez lesz a második alkalom, hogy megrendezik. A szervezők új dolgokkal készültek, ugyanis a külföldi konyhát működtető éttermek is kapnak bemutatkozási lehetőséget. Ezen felül streed food ételek kóstolására is lesz lehetőség. A napi jegy értéke 3300, a bérleté pedig 6500 forint, amely számos meglepetést foglal magában. Többek között egy borospohár, egy street food kóstoló és egy kávé kóstolás is jár mellé.

 

 

 

N.O.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.