III. Országos Földtudományi Diákkonferencia
A Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kara által útnak indított lehetőség révén napjainkra mintegy száz középiskolás büszkélkedhet azzal, hogy egyetemi előadást tartott, s jegyez egy tanulmányt egy földtudományi kiadványban. S a hangsúly sokkal inkább e lehetőségé, mint a számoké.
A Miskolci Egyetem épülete
Az ország számos pontjáról és határainkon túlról, Szlovákiából is jelentkezett fiatalok munkatémái sokszínűek - mit a fiatalok magukkal hoztak, szakemberekből álló zsűri bírálja majd el. A középiskolások három témakörben pályázhattak, munkájuk értékelése is ennek megfelelően történik:
- Energia, környezetvédelem;
- Kőzettan, földtan, csillagászat;
- Meteorológia, hidrológia, hidrogeológia.
A legjobbnak bizonyulók a helyezésükkel járó díj mellett publikálási lehetőséget is nyernek - így már középiskolásként maguknak tudhatják munkájuk első hivatalos közzétételét is.
Előadásaik előtt ugyanakkor már ismert szakemberek is a pulpitusra lépnek, köztük a Miskolcon tanult Vissy Károly meteorológus is, aki a rendezvényt nyitó plenáris előadások sorában a globális éghajlatváltozás és az időjárás viszonyáról tart majd előadást.
A rendezvény időpontja: november 6-7., péntek-szombat.
Helyszíne: Miskolci Egyetem, A/1 épület, 3. és 102. terem.
Szóljon hozzá a Fórumon!