2010. 01. 21. - 11:47

Interjú a Miss Alpok Adria királynőjével, Németh Nikolettel

Interjú a Miss Alpok Adria királynőjével, Németh Nikolettel
A 2009-es Miss Alpok Adria magyarországi döntőjét január 16-án rendezték meg Budapesten a Calypso Mega Pubban, ahol Németh Nikolett fejére került a korona.
-  Mit érdemes rólad tudni?
- Tizenhat éves vagyok és Kenderesen lakom. Jelenleg Szolnokon tanulok egy idegenforgalmi szakközépiskolában, mert idegenvezető szeretnék lenni. Emellett persze szeretek modellkedni és szépségversenyekre járni.

Miss Alpok Adria

Alkalmi öltözékben is a zsűri elé vonultak a lányok


- Ez volt az első szépségversenyed, vagy tettél már szert tapasztalatra korábban?
- Tizenöt évesen indultam az első versenyemen, amit meg is nyertem és nagyon örültem neki,  hiszen teljesen váratlanul ért. Ez után több szépségversenyen is indultam, tavaly például megnyertem a Miss Tini Hungary-t, a Miss Balaton Fővárosát, a Középiskolák Szépét, de voltam Csehországban és Kínában is voltam szépségversenyen

- Ezek után milyen reményekkel indultál neki a Miss Alpok Adriának?
- Nem gondoltam volna, hogy meg fogom nyerni. Budapesten voltam az elődöntőn, és nem kerültem be az első 3 helyezett közé, ami miatt csalódott voltam. Nem gondoltam, hogy itt még komolyabb sikereket érhetek el, de utána bekerültem a középdöntőbe, majd a döntőbe is. Váratlanul ért tehát, hogy megnyertem ezt a versenyt, de nagyon örülök neki!

Miss Alpok Adria

Németh Nikolett a fürdőruhás bemutató alatt


- Mit jelent számodra ez a győzelem?
- Az utóbbi napokban nagyon sokan gratuláltak, és az eltelt pár nap alatt többen megkerestek megjelenésekkel, munkákkal kapcsolatban. Szeretném elérni, hogy  ezáltal megismerjenek az emberek és sikereket érjék el a modell szakmában.

- Egyenes út vezet a Miss Alpok Adria nemzetközi döntőjébe. Mesélnél erről?
- Február végén vagy március elején rendezik meg Szlovéniában, amit már nagyon várok. Remélem, hogy addig nagyon jól fel tudok készülni és ki tudom hozni magamból a maximumot.

Miss Alpok Adria

A koronázás után


- A modell szakmát mennyire gondolod komolyan egyébként?
- Még eléggé fiatal vagyok, és nagyon fontosnak tartom a tanulást. Emiatt elsősorban a szakma megszerzését részesítem előnyben. De Magyarországon nagyon szívesen modellkednék akár hosszú távon is,  külföldön csak pár napos munkákban gondolkodom. Pedig jött már több felkérés is, de arra nem tudom még magam elkötelezni, hogy több hónapot külföldön töltsek.



MCOnet-Kovács Tünde


Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.