- Először vett részt Miss Alpok Adria szépségversenyen zsűritagként?- Már több éve meghívnak engem a zsűri tagjai közé, legutóbb tavaly is ott voltam a nemzetközi döntőn, amit Budapesten rendeztek meg. Úgy gondolom, hogy a magyar lányoknak abszolút nincs szégyenkeznivalója, hiszen az a véleményem, hogy világviszonylatban is szépnem számítanak. Ettől függetlenül érdekes módon a nemzetközi versenyeken valahogy alulmaradnak, de szerintem előbb-utóbb át fogják törni ezt az akadályt is! Nagyon örülök annak, hogy a szépségen túl most már egyre képzettebbek is a lányok. Örömmel hallgattam a bemutatkozásos során, hogy egyre többnek van felsőfokú végzettsége, több diplomája, nyelvismeretei. Egyre ambiciózusabbak a lányok, ami fontos ahhoz, hogy valaki sikeres legyen és ez szerencsére már tendenciává kezd válni.

Nagyon örülök annak, hogy a szépségen túl most már egyre képzettebbek is a lányok-véli Gyulai Mihály
- Mi a véleménye a versenyről?- A szépségversen egy elég régi keletű dolog. A szépséget mindig díjazták, a szépség nemzetközi szinten is mindig versenyben állt. Magyarország ebből a szempontból egy különleges adottságú ország. Ezek a versenyek pedig rendkívül jók arra, hogy ne csak itthon mutassuk meg a szép lányainkat, hanem lehetőséget kapjanak a külföldi megmérettetésre is. Ez az egyik olyan verseny a sokból, amelyen ezt megtehetik. Személy szerint nagyon drukkolok majd a nemzetközi döntőn, hogy a magyar lányok jó helyezést tudjanak elérni.

A színpadi mozgást is figyelték
- Ön, mint az EMDSZ elnöke milyen szempontok alapján pontozta a lányokat?- Mint a Divattervezők Szövetségének elnöke, valamint a Duna tv Divathét című műsorának a rendezője, kicsit más szemmel is néztem a lányokat. Alapvetően a szépség mellett a színpadi mozgást is figyeltem, de szempont volt többek között a talpraesettség, az intelligencia vagy a jó kommunikációs képesség is. Komplexen vizsgáltam tehát a hölgyeket, de szerencsére a királynőben és az udvarhölgyeiben megmutatkozott ez a fajta tehetség a külső adottságok melett.

A dobogós helyezettek: Györgyi Renáta, Németh Nikolett, Halász Beatrix
- Elégedett-e a végeredménnyel?- Abszolút elégedett vagyok. Vannak ugyanis olyan versenyek, ahol a zsűri széthúz és igencsak megoszlanak a vélemények, ezért nehezen tudnak az első három helyezettről döntést hozni. Ez esetben nem így történt! A nagy létszámú zsűri ellenére szinte egyöntetű döntést hoztunk.
MCOnet-Kovács Tünde