2021. 11. 18. - 12:00

Szegeden rendezik a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiát 2023-ban

Szegeden rendezik a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiát 2023-ban
Két év múlva Szeged rendezi a jövő tudományokról és jövő kutatásról is szóló Nemzetközi Informatikai Diákolimpiát. 
A 35. Nemzetközi Informatikai Diákolimpiát Szegeden rendezik meg 2023-ban, ami azt jelenti, hogy Magyarországra érkeznek a világ legjobb fiatal programozói. A feladatok között számos olyan problémát kell megoldani a diákoknak, amelyekkel a jövőbeli technológiai tanulmányuk és karrierjük alatt találkozhatnak. 
 
A 2023-as esemény megrendezésére még 2019-ben pályázott Szeged. A diákolimpiát a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) a Digitális Jólét Nonprofit Kft. és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság segítségével rendezi meg, továbbá az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával. 
 
diak_torzs
A résztvevő diákok magas szintű programozói készségekkel rendelkeznek
 
A 2023-as informatikai diákolimpián közel 100 ország diákjai vesznek részt, így ez a világ legnépszerűbb és egyben legrangosabb versenyprogramozási eseménye, ahol a korosztályok legokosabb diákjai képviseltetik magukat. A versenyen résztvevő diákok mindegyike olyan tudás birtokában van, amellyel akár már most el tudnának helyezkedni az informatikai szakmákban, nem hiába dolgoznak többen már a középiskolai évek alatt is. 
 
A 2023-as esemény nyolc napos lesz Szegeden és a kulturális kikapcsolódásra is tökéletes programokat kínál. Szeged nagyszerű előnyökkel rendelkezik, hogy megrendezze a versenyt, hiszen az egyetemen magas színvonalú programozói műhely található, illetve a lézerkutató központot is meglátogathatják a diákok. 
 
A feladatok között a tudományok jelenlegi slágertémái nagy szerepet kapnak, így a diákoknak például már a mesterséges intelligenciához kapcsolódóan is rendelkeziük kell egyéb ismeretekkel. 
 
Forrás: Gondola, Magyar Nemzet
CS.SZ.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.