Találkozó a lovas oktatás jövőjéért
2009. november 4-én az Országgyűlés Sport- és Turisztikai Bizottsága kihelyezett ülést tartott a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) Fóti Lovasterápiás Központjában, ahol a tagok megvitatták a lovassport hazai helyzetét, problémáit és szükségleteit.
A lókiképzéssel és a parasporttal kapcsolatos problémákról dr. Edvi Péter, a Magyar Lovasterápia Szövetség elnöke "A lovas szolgáltatásokról szóló miniszteri rendelet", valamint „Az erdőtörvénnyel kapcsolatos problémák " című előadásaiban, míg Kövy András lovas szakedző "A lovas oktatás helyzete Magyarországon" című előadásában számolt be.
A Szövetség célja a lovassport minden ágának népszerűsítése
A Magyar Lovas Szövetség (MLSZ) részéről a rendezvényen részt vett Sótonyi Péter alelnök, egyetemi tanár, valamint Pécsi István, a Kincsem Park igazgatóhelyettese, az MLSZ megbízottja, aki „A Magyar Lovas Szövetség kialakítás alatt álló új koncepciójáról" tartott rövid elődadást.
A Gyermekmentő Szolgálat Fóti Lovasterápiás Központját Bozori Gabriella intézményvezető mutatta be, aki elmonda: az elmúlt évek bizonyították, hogy mennyire eredményes gyógymód a lovasterápia; egyúttal reményét fejezte ki, hogy a parasport területén a jövőben több versenyző indulhat Magyarországról is, mint az elmúlt években.
Bánki Erik a látogatás végén megállapította, hogy a lovassport és a parasport területén a törvényi szabályozásnak több hiányossága is van, melyeket a jövőben pótolni kell. A Bizottság elnöke sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a lovas sport területén - a fogathajtókat kivéve - Magyarország csak közepes vagy annál gyengébb eredményeket ért el az elmúlt évtizedben.
A lovasterápia fontos pedagógiai funkciót lát el
A rendezvény résztvevői egyöntetűen állítják, hogy a lovassport minőségének, eredményeinek javulása érdekében a mostaninál jóval nagyobb mértékben kell támogatni a gyerekek, fiatalok oktatását, nevelését. Mindezt újabb pályák és fedeles lovardák építésével, valamint a vizsga- és versenyzési lehetőségek megteremtésével lehetne elérni.
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat által 1997-ben alapított Magyar Lovasterápia Szövetség (MLTSZ) fő célja a lovasterápiával, mint komplex egészségügyi és pedagógiai célú prevencióval, habilitációval, és rehabilitációval foglalkozó intézmények és személyek országos szintű összefogása. Az MLTSZ feladatának tekinti a lovasterápiával foglalkozó szakemberek képzését, továbbképzését, valamint a lovas parasport támogatását is.
Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ)
A szervezet munkájáról további információ a Magyar Lovasterápia Szövetség honlapján olvasható.
Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat
- zs -
Szóljon hozzá a Fórumon!